2p

40 százalékos tulajdonrésze volt a Cetelemnek az Auchan-kártyák mögött álló társaságban, de az eddigi többségi tulajdonos most kivásárolja őket.

Az Oney Bank SA 60 százalékról 100 százalékra növeli a részesedését és ezáltal szavazati jogát az Oney Magyarország Zrt.-ben. Eddig a Magyar Cetelem Banknak volt 40 százaléka a társaságban, ezt szerzi meg az Oney Bank - így a közös irányítás helyett egyedüli, közvetlen irányítást szerez az Oney Magyarország felett. Erről a GVH honlapján jelent meg egy bejelentés.

Csak az Auchan és a Coface tulajdonosa marad a háttérben

Az Oney Bank SA tulajdonosai az Auchan Csoport, amely hipermarketeteket és benzinkutakat üzemeltet Magyarországon és a BPCE Csoport, amely Magyarországon főként kereskedelmi hitelbiztosítási, követelésbehajtási és üzleti információs szolgáltatásokat nyújt vállalatok számára a Coface márkán keresztül.

Az ügylet érinti az Oney Magyarország 100 százalékos tulajdonában lévő leányvállalatát, az Oney Pénzforgalmi Kft.-t is. Ez utóbbi cég a kibocsátója az Auchan hitelkártyáknak, míg az Oney Zrt. a hitelkeretet tartja rendelkezésre.

A társaság még nem adta le 2019-re vonatkozó éves beszámolóját. 2015 óta a bevétel és az adózott eredmény is folyamatosan csökkent; 2018-ban 3,5 milliárd forintos árbevétel mellett 731,4 millió forintos adózott eredményt értek el az Opten adatai szerint:

2019-ben egyébként a Cetelemet és az Oney-t is megbüntette az MNB, egyéb hiányosságok mellett az adósságfék-szabályok megsértése miatt. A Cetelem 9, az Oney 4,5 milliós bírságot kényszerült befizetni.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!