2p

Vizsgálódott az Állami Számvevőszék. 

Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) szerint nem felelt meg a jogszabályi előírásoknak a NHSZ Nemzeti Hulladékgazdálkodási Szolgáltató Kft. működésének szabályozottsága, de a társaság gazdálkodása és vagyongazdálkodása sem volt szabályszerű a 2013. december 18. és 2016. december 31. között.

Milyen hibákat találtak?

Az NHSZ 2013. december 18-án került a magyar állam kizárólagos tulajdonába, a tulajdonosi jogokat a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. gyakorolta. A társaság fő tevékenységi köre vagyonkezelés (holding) volt, közfeladatot nem látott el, közszolgáltatást nem végzett, hulladékgazdálkodással összefüggő operatív tevékenységet nem folytatott.

Hulladék
Hulladék

Az NHSZ mérlegfőösszege 2013-ról 2016-ra elsősorban tőkeemelések, valamint üzletrész-vásárlások következtében 1,7 milliárd forintról 21,4 milliárd forintra nőtt. Az MNV Zrt. 2014-től összesen 3,4 milliárd forint értékben nyújtott támogatást a társaságnak.

Akadt, amiben nem hibáztak

Az ÁSZ megállapította, hogy az MNV Zrt. társaság feletti tulajdonosi joggyakorlása szabályszerű volt. Nem volt megfelelő ugyanakkor az NHSZ Kft. működésének szabályozottsága.

A társaság 2013 végéig nem rendelkezett számviteli politikával és az annak keretében elkészítendő szabályzatokkal, illetve számlarenddel. Ezt követően a számviteli politika és a pénzkezelési szabályzat nem követte a jogszabályi változásokat, számlarendje nem felelt meg a törvényi előírásoknak, bizonylati rendje továbbra sem volt.

A társaság gazdálkodása 2014-ben és 2016-ban nem volt szabályszerű, a személyi jellegű ráfordításokat nem a jogszabályi előírásoknak megfelelően számolták el.

Hiányzott a leltár is

Az NHSZ Kft. az éves beszámoló mérlegét 2013-2014-ben nem támasztotta alá leltárral. A 2013-2014. évi beszámolók közzététele nem a jogszabályi előírásoknak megfelelő határidőben történt, de 2015-2016-ban már szabályszerűen eleget tett beszámolási kötelezettségének.

A társaság vagyongazdálkodása nem volt szabályszerű, mert a vagyon nyilvántartása nem felelt meg a jogszabályi előírásoknak. A támogatási szerződések elszámolása határidőn túl történt. A megállapítások alapján az ÁSZ az NHSZ Kft. ügyvezetőjének négy javaslatot fogalmazott meg, amelyekre az érintettnek 30 napon belül intézkedési tervet kell készítenie. 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!