2p

600 millió eurós segélycsomagot hoztak létre az Austrian Airlines osztrák légitársaság talpra állítására, ezen összeg negyedét az állam biztosítja - jelentette be Sebastian Kurz kancellár.

A vissza nem térítendő 150 millió eurós állami támogatás mellett a cég 300 millió euró államilag garantált hitelt kap osztrák bankoktól, illetve az anyavállalat, a Lufthansa további 150 millió euróval járul hozzá leányvállalata megmentéséhez - ismertette Kurz. A kancellár kifejtette: a koronavírus-járvány világméretű gazdasági válságot okozott, és az ágazatok közül egyebek mellett a légi közlekedést érintette a legsúlyosabban. Hozzátette ugyanakkor, hogy az Austrian Airlines osztrák nemzeti légitársaság jó nemzetközi összeköttetést biztosít az ország számára, Ausztria ugyanis exportorientált ország, valamint fontos turisztikai célpont.

Mint mondta, a Lufthansával folytatott tárgyalások során három célt tartottak szem előtt: a munkahelyek megmentését, garanciát a bécsi központ fejlesztésére és a szükséges klímavédelmi intézkedéseket. Elmondta, hogy a megállapodás értelmében a legtöbb munkahely megmarad, ami azért is lényeges, mert a szektorban mintegy 95 ezren dolgoznak Ausztriában, közülük pedig hétezren közvetlenül az Austrian Airlines-nál. Hozzátette: a Lufthansa garanciát vállal arra, hogy a bécsi reptér arányosan ugyanannyit kap majd fejlesztésekre, mint az anyacég másik két fő repülőtere, a frankfurti és a müncheni.

Werner Kogler alkancellár közölte, hogy a repülőjegyek ára a jövőben tartalmazni fogja a törvényben meghatározott járulékokat, adókat és illetékeket is, így nem lesznek „olcsó repülőjegyek”, egy jegy minimálisan 40 euróba kerül majd.

Gernot Blümel pénzügyminiszter úgy fogalmazott: az Austrian Airlines Ausztria számára „kapu a világ felé”, minthogy a vállalat 130 célállomásra szállít utasokat, és Bécsből majdnem 20 távolsági járatot indít. Aláhúzta, hogy a társaság évente 15 millió utast szállít, közvetlenül és közvetetten így 17 500 embernek adva munkát.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!