A Pro Filii Alapítvány az idei évben is közel 1 milliárd forintot – ebből legutóbb több mint 250 milliót – fordított pályázati keretek között adományozásra. A Mészáros Csoport karitatív tevékenységét koordináló szervezethez a 2024-es utolsó negyedéves ciklus alatt beérkezett 656 pályázat közel 3,5 milliárd forint összértékű támogatásigénylést nyújtott be. Az alapítvány kuratóriuma végül 49 magánszemély és 28 nonprofit szervezet részére szavazott meg finanszírozási hozzájárulást – derül ki a Mészáros Csoport által lapunknak küldött sajtóközleményből, amelyet változtatás nélkül közlünk.
A Pro Filii Alapítvány egész évben az önzetlen támogatás nemes missziójával próbálja elérni, hogy a szociális vagy egészségügyi okokból rászorulók mihamarabbi segítségben részesüljenek. Éppen ezért idén is még karácsony előtt döntés született az utolsó negyedévre beérkezett kérelmek sorsáról. A bírálóbizottság javaslatára a kuratórium végül a 220 magánszemély közül 49-nek csaknem 122 millió forintos, a 436 nonprofit szervezet pályázatából pedig 28 számára mintegy 133 milliós támogatásról döntött.
„Az utolsó negyedéves ciklusra beérkezett pályázatok értékelése során rengeteg megható történettel találkoztunk, ezért igyekeztünk a rendelkezésünkre álló pénzügyi forrásokból minél több családon, gyermeken segíteni. Összesen 77 magánszemélyt és civil szervezetet tudtunk támogatni; többek között a koraszülöttek ellátását, mentőszolgálatokat, valamint fejlődési rendellenességgel világra jött gyermekeket, köztük egy Duchenne-féle izomdisztófiában szenvedő ikerpárt, de agydaganattal küzdő felnőtt immunterápiáját is.
Az alapítvány továbbra is elkötelezett abban, hogy ne hagyja magára a nehéz helyzetben élőket és bátorítsa a közösségi összefogást”
– nyilatkozta dr. Várkonyi Andrea, a Pro Filii Alapítvány kuratóriumi elnöke.
A szervezet jelentős anyagi hozzájárulásának köszönhetően javulhat több, születéskor agyvérzést szenvedett csecsemő, ALS-ben szenvedő felnőtt, egy Bohring-Opitz szindrómás, valamint egy cerebelláris ataxia miatt hypoton izomzatú gyermek egészségügyi állapota is. Az Otthonban Élő Idősekért és Demens Betegekért Alapítvány nyugdíjasok, valamint fogyatékkal élők kezeléséhez szükséges gyógyászati segédeszközöket, a Gyengénlátó Gyermekekért Alapítvány pedig látássérültek által használt olvasógépeket szerezhet be. A korábbi évekhez hasonlóan kulturális, sport és érték-, illetve esélyteremtési célú kérelmek is kapnak támogatást. Többek között elindulhat egy 15 esztendős autista sakkozó tehetséggondozási programja, valamint egy hátrányos helyzetű fiatalok integrációját segítő néphagyomány-őrző projekt. De az adományozási összegek által gyorsulhat fel két élvonalbeli sportoló teljeskörű rehabilitációja is.
A 2024. évi utolsó negyedévben beérkezett pályázati anyagokról szóló kuratóriumi döntés eredménye a www.profilii.hu internetes oldalon olvasható.