2p

Az illúziók vége – a racionalitás kezdete –
úgy tűnik el az ESG, hogy velünk marad?

Klasszis Fenntarthatóság 2025 konferencia

2025. november 4., Budapest

Jelentkezzen most!

Nagy meglepetésre két nagy, közbeszerzéseken rendre kiválóan szereplő építőipari cég ajánlatát is érvénytelennek nyilvánította az ajánlatkérő a közbeszerzési eljárás során.

Nemzetközi versenyekre is alkalmas uszoda épül 4 milliárd helyett 10 milliárd forintból Veszprémben. A már évek óta tervezett uszoda kivitelezőjét is sikerült mára kiválasztani, de úgy tűnik, hogy az elmúlt években megfigyelhető trenddel ellentétben a közbeszerzéseken rendre arató kormánybarát cégek most kiestek a pixisből. Persze, ez nem jelenti azt, hogy ismeretlen vállalkozások végeznék el a munkákat.

A közbeszerzési hatóság oldalán közzétett összefoglaló tájékoztatás szerint a kivitelezési munkákra 3 ajánlat érkezett:

  • a VEMÉV-SZER Építő- és Szerelőipari Kft. és a Laterex Építő Zrt. párosától,
  • a Penta Industry-tól
  • és a West Hungária Bautól.

Így fog kinézni a veszprémi uszoda
Így fog kinézni a veszprémi uszoda

Az ajánlatkérő, a Nemzeti Sportközpontok a VEMÉV-SZER és a Laterex pályázatát ítélte nyertesnek, az uszodát nettó 9,4 milliárdért fogják felépíteni.

A dokumentum szerint több alvállalkozót is bevonnak majd a munkálatokba:

  • a közbeszerzéseken szintén jól szereplő ZÁÉV Építőipari Zrt.,
  • a Kerex Uszoda- és Szabadidőtechnikai Kft.,
  • a veszprémi székhelyű Elektro-Center Kft.
  • és a Wallis cégcsoporthoz köthető Aspectus Architect Zrt.

dolgozhat még az uszodán.

A veszprémi uszoda látványterve
A veszprémi uszoda látványterve

Ők többek között tartószerkezeti munkákban, lift beépítésében, épületgépészeti és épületvillamossági munkákban, mélyépítési és útépítési munkákban vehetnek részt.

A másik két, kormánybaráti cégektől érkező ajánlatot pedig érvénytelennek nyilvánította. Így lényegében a nyertes cégeknek nem is volt igazi versenytársa az eljárásban. A Penta Industry Kft. ajánlatával az volt a probléma, hogy a cég határidőig nem tett eleget a hiánypótlási kötelezettségének. A Paár Attila érdekeltségébe tartozó WHB ajánlata pedig nem felelt meg az ajánlati felhívásban és a közbeszerzési dokumentumokban meghatározott feltételeknek. Egészen pontosan a kivitelezés helyszínére vonatkozó szállítási távolságokat, azok hatásait és a közlekedési utak hossza helyett a kivitelezés helyszínén kívüli szállítási tevékenységeket mutatták be.

A kivitelezési szerződést a szerződéskötési moratórium lejárta, november 16. után írhatják alá a felek.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!