Negyedévről negyedévre erősíti a pozícióit az OTP Bank, kiemelkedő a jövedelmezőség, stabil az eszközminőség és a tőke, valamint a likviditási helyzet – mondta Bencsik László vezérigazgató-helyettes az első negyedévi eredményeket értékelő sajtótájékoztatón pénteken Budapesten.
Kiemelte: folyamatosan javul a csoport teljesítménye, tovább csökkent a nem teljesítő (Stage3) hitelek aránya, 0,7 százalékponttal 3,5 százalékra.
Az első negyedéves számok alapján nem változtattak a korábbi előrejelzésükön. A menedzsment 2025-ben enyhe javulást vár a működési környezetben, így a nettó kamatmarzs a 2024-es 4,28 százalék közelében alakulhat. Az árfolyamszűrt organikus teljesítő hitelállomány növekedési üteme meghaladhatja a tavalyi 9 százalékos ütemet. A költség/bevétel mutató meghaladhatja a tavalyi 41,3 százalékot. A kockázati profil a 2024. évihez hasonló lehet, míg a tőkeáttét várható csökkenése miatt az éves ROE (sajáttőke-arányos megtérülés) alacsonyabb lehet a 2024. évi 23,5 százaléknál – ismertette a vezérigazgató-helyettes.
Fotó: MTI
A csoportszinten 189 milliárd forintos konszolidált adózás utáni eredmény tartalmazza az egész évre vonatkozó, egyösszegben elkönyvelt tételek – extraprofit adó, felügyeleti díjak – hatását, ezek nélkül 299 milliárd forint lett volna a korrigált adózás utáni eredmény az első negyedévben.
Hozzátette, hogy Magyarországon a bank veszteséget könyvelt el az első negyedévben az említett, teljes évre vonatkozóan egyösszegben elkönyvelt egyedi tételek hatására.
Tavaly egész évben az extraterhek 172 milliárd forintot tettek ki, idén a várakozások szerint 263 milliárd forintot jelentenek majd, ez jelentős növekedés egy év alatt – mutatott rá.
Ugyanakkor kedvezőnek nevezte, hogy idén az első negyedévben a lakossági ügyfelek jelzáloghitel-szerződéseinek összege tovább tudott emelkedni 20 százalékkal, ahogy a személyi kölcsön folyósítások is több mint 40 százalékkal bővültek, és nőtt a bank piaci részesedése a lakossági betétek terén.
A vállalati hitelkereslet élénkülni kezdett, az OTP részesedése a vállalati hitelek állományából 19,5 százalékról 20 százalék közelébe nőtt. A növekedést nagyban a mikro- és kisvállalati hitelek bővülése hozta, a Széchenyi Kártya MAX programban szerződött összeg 47 százalékkal 67 milliárd forintra emelkedett az első negyedévben – ismertette.
Geopolitikai sakkjátszmák és ingadozó tőkepiacok – Hogyan pozícionáljuk befektetéseinket?
A témában a Klasszis Média május 27-én 17 órától geopolitikai szakértők, gazdasági elemzők, befektetési szakemberek részvételével tart rendezvényt.Vegyen részt Ön is! Klasszis Befektetői Klub - részletek és jelentkezés >>
Kitért arra, hogy a külföldi leánybankok erős eredményt értek el, a konszolidált teljesítő hitelek állománya 3 százalékkal nőtt egy negyedév alatt, amihez kiegyensúlyozottan járult hozzá a lakossági és a vállalati szegmens.
A közgyűlés 270 milliárd forint osztalék kifizetését hagyta jóvá, és a felügyelettől engedélyt kaptak 150 milliárd forintnak megfelelő saját részvény visszavásárlására idén év végéig – sorolta.
A tőzsde honlapján közzétett jelentés szerint az OTP Bank az első negyedévben 188,576 milliárd forint konszolidált korrigált adózás utáni eredményt ért el, 21 százalékkal alacsonyabbat az előző év azonos időszakánál, az összes bevétel éves összevetésben 15 százalékkal 689,627 milliárd forintra nőtt.
(MTI)