2p

European Power Services Zrt. néven vegyesvállalatot alapított az MVM Zrt. valamint a Roszatom állami konszern leányvállalata, a Rusatom Service Rt. Magyarországon.

A Roszatom MTI-nek küldött közleményében kiemelte, a magyar és az orosz fél által alapított vegyesvállalatban a felek egyenlő arányban tulajdonosok, ugyanakkor a European Power Services Zrt. az MVM csoport részeként végzi majd tevékenységét.

A vegyesvállalat létrehozásával össze kívánták kötni a Roszatom állami atomenergetikai konszern tudományos és termelési kompetenciáit az MVM csoport  mérnöki és termelési kapacitásait, a szinergiával képesek lesznek a lehető leghatékonyabb együttműködésre az energetikai berendezések, létesítmények szervizelése terén, ami teljesen új lehetőséget teremt az üzleti tevékenység bővítésére az európai piacokon - írja a Roszatom. Az MVM az MTI érdeklődésére közölte, hogy a EPS Zrt. a működését hét fővel 2020. július 8-án kezdte meg, a társaság alaptőkéje 5 millió forint.

Az MVM honlapján közzétett tájékoztatás szerint a vegyesvállalat elsősorban erőművi rendszerek és berendezések biztonságos működtetéséhez szükséges fejlesztési és karbantartási szolgáltatásokat nyújt hazai és más európai piacokon.

Az MVM felidézi, hogy az MVM Zrt. és a Rusatom Service együttműködéséről 2018 októberében kezdődtek tárgyalások, majd a felek 2019. április 15-én egy vegyesvállalat alapítását célzó befektetői szándéknyilatkozatot írtak alá, a részvényesi megállapodást és a European Power Services Zrt. (EPS) alapszabályát 2020. május 11-én szignálták, a cégbíróság pedig a 2020. június 16-án bejegyezte a társaságot.

Az EPS üzleti tevékenysége többek között kiterjed az erőművi rendszerek, szerkezetek, alkatrészek biztonságának és hatékonyságának javítására, azok üzemeltetésének támogatására, illetve karbantartására és korszerűsítésére. A társaság továbbá speciális szakemberek képzésével, üzembe helyezési és leszerelési tevékenységekkel, illetve berendezések, szerszámok, pótalkatrészek, fogyóeszközök beszerzésével és szállításával foglalkozik majd.

Az MVM honlapján közzétett tájékoztatás szerint a EPS munkája elsősorban az MVM XPert Zrt., az MVM Titán Zrt., az MVM Nukleáris Karbantartó Zrt. és az MVM ERBE Zrt., valamint a Rusatom Service, és más, a Rosatom holdinghoz tartozó tagvállalatok kapacitásainak bázisán kezdődik el.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!