2020. június 15. 17:30
mfor.hu

A Magyar Posta és a Takarékbank közös fejlesztési programot indít, amelynek célja feltárni és kiaknázni a két fél közti együttműködés elmélyítésében rejlő költséghatékonysági és versenyképességi potenciált. A program keretein belül a két társaság vizsgálja a kistelepülési posták működtetésének, valamint a közös termék- és digitális fejlesztések lehetőségeit. A cél a kistelepüléseken élők szolgáltatási ellátottságának javítása.

A Magyar Posta és a Takarékbank összesen közel 3500 fiókot működtet országszerte, jelentős részben olyan településeken, ahol a kirendeltségek nyereséges üzemeltetése egyre kevésbé biztosítható. Több száz olyan település van, ahol a Posta és a Takarék Csoport is saját kirendeltséget üzemeltet, ezeken a helyeken az együttműködés kölcsönös előnyökkel járhat minden érintett számára. „A Takarék Csoport nyitott az együttműködésre, különös tekintettel partner a kistelepülések minőségi ügyfélkiszolgálásában, annak érdekében, hogy a településeken élő emberek változatlanul hozzá tudjanak jutni mind a pénzügyi, mind a postai szolgáltatásokhoz.” – mondta el Vida József, a Takarékbank elnök-vezérigazgatója.

Vida József, a Takarékbank elnök-vezérigazgatója egy vidéki fiókban (Fotó: Bánkuti András) Vida József, a Takarékbank elnök-vezérigazgatója egy vidéki fiókban (Fotó: Bánkuti András)

A Magyar Posta felmérései azt mutatják, hogy a lakosság a postai szolgáltatásokat alapvető szolgáltatásnak tartja, azt a postára járók 90 százaléka helyben veszi igénybe. „A Magyar Posta hagyományosan erős társadalmi szerepe felelősséget ró a vállalatra, hogy a lehető legaktívabb módon támogassa a vidék megtartó erejét, és keresse azokat a megoldásokat, amelyekkel fenntartható működést és modern szolgáltatást tud nyújtani a kistelepüléseken is. Ehhez kiváló együttműködő partner a Takarék Csoport. – nyilatkozta Schamschula György, a Magyar Posta vezérigazgatója.

Jól jönne 1,5 millió forint?

A Bank360 és az Mfor kalkulátora alapján az alábbi törlesztőrészletekre számíthatsz, ha másfél millió forintra van szükséged:

Az Erste Bank személyi kölcsöne 32 229 forintos törlesztőrészlet mellett lehet a tiéd 60 hónapos futamidővel. A THM-plafon miatt ezt az összeget 2021. januártól kell fizetni, év végéig 28 721 forint a havi törlesztőrészlet. A Cetelemnél az induló törlesztőrészlet 28 721 Ft, majd 2021. januártól 32 513 Ft, míg a Raiffeisen Banknál 28 410 forint a kezdő törlesztőrészlet, később pedig 35 631 Ft. Másfajta kölcsönt keresel? Ez a kalkulátor segíthet megtalálni azt a hitelt, amit keresel.

A megállapodás révén a Magyar Posta továbbra is biztosítani tudja a kistelepüléseken élő lakosság hozzáférését a postai szolgáltatásokhoz saját és együttműködő partner fiókjaiban a kézbesítési feladatok ellátása mellett. A fejlesztési program előkészítési fázisának feladata megvizsgálni és megteremteni a program megvalósíthatóságának kereteit. A felek 2020 szeptemberétől tervezik elindítani a gyakorlati megvalósítás tesztelését. Az együttműködés várható eredményességét támasztják alá a Takarékbank teljesen automatizált fiókjának kedvező ügyféltapasztalatai is, ahol a banki szolgáltatásokon túl az ügyfelek sárga csekkes befizetéseiket, valamint postai csomagok feladását és átvételét is intézhetik.

A fejlesztési program új fejezetet nyithat a Magyar Posta és a Takarékbank együttműködésében. A fiókhálózat működési hatékonyságának növelése mellett olyan közös fejlesztések is megvalósulhatnak, mint a közös kiadású bankkártyák, egyéb termék- és digitális fejlesztések.

Az Ön bizalma a mi tőkénk

Az mfor.hu hiteles, megbízható és egyedi információt kínál, most, a válság alatt, és békeidőben is. Tényszerű, politikai és gazdasági befolyástól mentes hírekkel es elemzésekkel segítjük a mindennapi tájékozódást, a gazdasági döntéseket. Ez rengeteg időt, utánajárást, ellenőrzést igényel, ami sok pénzbe is kerül - ezért kérjük az Ön segítségét. Kérjük, TÁMOGASSA a független, tényeken alapuló minőségi újságírást, a klasszikus független angolszász újságírói hagyomány folytatását, ahol a tények és a vélemények nem keverednek.