2p

Több munkavállalójától is megválik a Budapesti Közlekedési Központ (BKK), miután egy belső vizsgálat kiderítette, hogy magasabb pótlék megszerzése érdekében visszaéléseket követtek el, az ügyben büntetőjogi jogkövetkezmények is várhatók.

Pár taxi-, illetve jármű-ellenőrzést végző munkavállaló több ellenőrzést tüntetett fel a jegyzőkönyvekben, mint amelyet ténylegesen elvégzett, ezen kívül szolgálati gépjárművek menetleveleit és munkaidő-nyilvántartást hamisítottak, illetve jegyzőkönyveket változtattak meg több esetben. A magasabb pótlék megszerzésére irányuló visszaéléseket közvetlen felettesük, a szakterületi vezető koordinálásával követték el. Az ügyben indult belső ellenőrzést követően az érintett szakterületi szintű vezetőt a cég azonnal felfüggesztette, majd az ellenőrzés során feltárt szabálytalanságokra tekintettel jogviszonyát megszüntette. A pótlékokkal való visszaéléseket elkövető munkavállalókra szintén elbocsátás vár.

A BKK közölte: a belső ellenőrzési vizsgálat gyorsan és egyértelműen feltárta, hogy a manipuláció célja a magasabb pótlékösszeg elérése volt és nem a szolgáltatás minőségének ellenőri korrekciója. Bizonyítást nyert az is, hogy a visszaélés-sorozat a közvetlen felettes által támogatottan, de további vezetők tudta nélkül zajlott. A vizsgálat eredményére tekintettel további munkáltatói, polgári, sőt büntetőjogi jogkövetkezmények várhatók. 

A jelentés által feltártak alapján a BKK felsővezetése több azonnali és középtávú intézkedést kezdeményezett. A társaság a szolgáltatásellenőrzési terület munkafolyamatait szigorú felülvizsgálatnak vetette alá, továbbá a hatékonyság növeléséhez és a visszaélések elkerüléséhez szükséges intézkedésekről is döntött. A célok megvalósításához a már bevezetett, illetve a folyamatban lévő digitális fejlesztések fontos támogatást adnak. A BKK kiemelte: a társaság továbbra is elkötelezett a tisztességes, átlátható és jogszerű működés mellett, és minden rendelkezésére álló eszközzel fellép a visszaélések megelőzése érdekében, továbbá közszolgáltatóként kiemelt figyelmet fordít a közpénzekkel való felelős és átlátható gazdálkodásra.

(MTI) 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!