2019. március 28. 12:31
MTI

Nem tudtak megállapodni a befektetőkkel.

Minden járatát törölte és beszüntette üzemelését az izlandi diszkont Wow Air csütörtökön - jelentette be a légitársaság a honlapján.

A hosszútávú diszkont utakra specializálódott légicég azok után volt kénytelen leállítani üzemelését, hogy nem sikerült megállapodnia a befektetőkkel a cég felvásárlásáról. A jeggyel rendelkező utasokat a társaság más légicégekhez, illetve az utazási irodákhoz irányította, honlapján pedig ismertette az utasokjogokat.

A 2011-ben alapított Wow Air a leállítás napján 11 gépes flottával rendelkezett, rejkjavíki bázisáról Airbus A320-asokkal és A321-esekkel teljesített járatokat Európába és az Egyesült Államokba. Korábban a cég szélestörzsű Airbus A330-asokkal is rendelkezett, amelyekkel az Egyesült Államok nyugati partjára is repültek. A társaság anyagi problémái miatt azonban ezeket a gépeket kivonta a flottából, gépparkjának mérete a felére csökkent tavaly decemberben.

Versenytársa, a szintén izlandi Icelandair tavaly ősszel jelentette be, hogy tárgyalásokat kezdeményeztek a Wow Air felvásárlásáról, de végül elálltak az üzlettől. Ezt követően a magyar hátterű Wizz Air amerikai befektetője, az amerikai Indigo Partners is érdeklődött a Wow Air iránt, de március 22-én bejelentették, hogy a befektetői csoport mégsem veszi meg a társaságot. Később újra tárgyalásokba kezdtek az Icelandairrel, de ez sem vezetett eredményre, így a Wow Air csütörtökön először csak a csütörtöki, majd az összes járatát törölte és beszüntette üzemelését.

3 millió forintból mindent elérhetsz

A céljaidhoz elég lenne 3 millió forint? A legjobb személyi kölcsönökkel felújíthatod a lakásod, lecserélheted az autód, de saját vállalkozásodat is beindíthatod. Használd személyi kölcsön kalkulátorunkat és legyen tiéd a legkedvezőbb hitel a törlesztőrészlet nagysága alapján: a CIB Bank Előrelépő személyi kölcsönének 60 654 forint a havi törlesztőrészlete, a THM pedig 8,17 százalék, de szintén kedvező a Raiffeisen Bank ajánlata: a törlesztőrészlet 60 757 forint, a THM pedig 8,92 százalék. A Cetelem Saját Ritmus kölcsönt 61 767 forintos törlesztőrészlettel és 9,47 százalékos THM-mel érhetjük el. A Budapest Bank Prémium kölcsöne havi 64 152 forintos törlesztőrészlettel és 10,50 százalékos THM-mel lehet a miénk. További ajánlatok, esetleg nagyobb hitelösszeg érdekel? Használd ezt a hitelkalkulátort!