4p

Mind a TV2, mind az RTL Klub közzétette 2021-es beszámolóját. A számok alapján egyik társaság sem panaszkodhat, sőt a Magyar RTL esetében kiugró összeg jelent meg a nyereség soron. Érdemes ugyanakkor a számok mögé is nézni.

Erős évet zárt a TV2 Csoport

A TV2 nem csak a nézettséget, de a bevételeit is dinamikusan növelte. Az értékesítés nettó árbevétele ugyanis a TV2 Médiacsoport Zrt. eredménykimutatása szerint 48,9 milliárd forint lett az egy évvel korábbi 45,7 milliárdot követően. Igaz a társaság esetében a 2021-es év kapcsán is feltételezhető, hogy az állami hirdetések továbbra is komoly jelentőséggel bírnak az árbevételt illetően. A társaság beszámolójában vagy annak kiegészítő mellékletében ugyan erre vonatkozó információ nem található, egyes mérések viszont évek óta ezt jelzik. A bevételek kapcsán sajnos nem ez az egy dolog, ahol a beszámoló nem nyújt kapaszkodót. A korábbi évekkel ellentétben a mostani kimutatásból az sem derül ki, hogy a bevételek mekkora része származik a terjesztésből, vagyis a kábeltévés előfizetőtől, és milyen arányt tesznek ki a hirdetési bevételek.

A TV2 Csoport adózott eredménye 2021-ben 3,4 milliárd forint volt, ami kismértékben marad el a 2020-as 3,9 milliárd forinttól. A társaság az eredmények kapcsán kiadott közleményében arra hívta fel a figyelmet, hogy az emelkedő bérköltségek és a kihívásokkal teli munkaerőpiaci környezet mellett is kiemelt prioritás volt a TV2 Csoport 2021-ben, hogy megőrizze a munkahelyeket, amit sikerült is megvalósítani: a 2020-as évhez hasonlóan 2021-ben is átlagosan 356 kolléga dolgozott a csoportnál teljes munkaidőben. Az anyagjellegű ráfordítások 23,6 milliárdról 27 milliárd forintra nőttek, míg a személyi jellegű ráfordítások 4,46 milliárdról 5,19-re. Miután a TV2 Csoport eredményét sem rendkívüli leírás, sem egyszeri bevétel nem torzította, így a növekvő költségekből fakad, hogy a növekvő árbevétel ellenére némileg mérséklődött a társaság nyeresége.

Tovább nőtt a csoport árbevétele. Forrás: TV2
Tovább nőtt a csoport árbevétele. Forrás: TV2

A TV2 Csoport esetében a korábbi években az eladósodottság mutató volt érdekes, már csak azért is, mert a bankot annak tulajdonosi köréhez tartozó pénzintézetek, az időközben egyesült MKB és Takarékbank finanszírozták. A médiavállalat a kötelezettségeit 2021-ben eredményesen építette le, hiszen az egy évvel korábbi 70 százalékos arányhoz képest ez a mutató 60 százalék alá került. Ennek keretében, mind a hosszú-, mind a rövidlejáratú kötelezettségek aránya csökkent.

Az eredményeket kommentálva, mind Vaszily Miklós, a társaság elnöke, mind Pavel Stanchev, a TV2 Csoport vezérigazgatója kiemelte, hogy sikeres volt a TV2 Play streaming-szolgáltatás elindítása.

Egyszeri tétel miatt ugrott meg az RTL eredménye

Az RTL esetében a tisztánlátást segíti a vállalat közleménye, amely szerint az RTL Group magyar nyelvű médiaszolgáltatásában résztvevő cégeit magába foglaló RTL Magyarország teljes konszolidált árbevétele a 2021-es pénzügyi évben 116 millió euró (nagyjából 46 milliárd forint) volt, nyeresége pedig 13 millió euró (hozzávetőleg 5 milliárd forint).

A fentieket már csak azért is érdemes figyelembe venni, mert ha a zászlóshajónak számító Magyar RTL Televízió Zrt. (M-RTL Zrt.) számait nézzük, az csalóka lehet. A 2021-es pénzügyi évben az RTL Magyarország részét képező, többek között az RTL Klub tévécsatornát üzemeltető társaság ugyanis 47,4 milliárd forintos nettó árbevétel mellett 27,7 milliárd forintos adózás utáni eredményt könyvelhetett el.

Utóbbira felkaphatjuk a fejünket, hiszen a világ legsikeresebb vállalatai sem érnek el 50 százalék feletti nyereségarányt, és ez valójában az M-RTL-nek sem sikerült. A vállalat ugyanis az előző évekhez mérhető 1,8 milliárd forintos adózás utáni eredményén túlmenően egy egyszeri, 25,9 milliárd forintos pénzügyi eredményt realizált, amely egy, a cégcsoporton belüli, bejelentett részesedés értékesítéséből származott. Mint kiderült, a tranzakcióra a nemzetközi RTL csoport racionalizálásának részeként került sor, amely a kereszttulajdonlások megszüntetésére irányult.

A sajátgyártású műsorok sikerei mellett az RTL kommentárja is a streaming-szolgáltatásukra, az RTL Most eredményeire tér ki. A közleményük szerint ez a legismertebb magyarországi streaming-szolgáltatás 2020-hoz képest 17,9 százalékos növekedést ért el a regisztrált felhasználók számát tekintve 2021-ben.

Jön újra a reklámadó?

Érdemes egy mondat erejéig kitérni arra is, hogy melyik társaságot mekkora adó terhelte, már csak azért is, mert a kormányzat részéről ismét felmerült a reklámadó gondolata, ami akár milliárdos tételt is jelenthet a cégek számára. 2021-ben a TV2 Csoport jóval több, 200 millió forint adóval járult hozzá a költségvetéshez, míg az M-RTL 47 millió forintot fizetett ilyen címen.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!