2p

Egy vállalkozás 21 hónapig – szinte teljes fennállása során – folyamatosan végkiárusítással hitegette a vevőket, így a fogyasztókat számos szempontból megtévesztve reklámozta keleti szőnyegeit. A Szőnyeg galéria Kft. barbatrükkje 25 milliós bírságot ért a Gazdasági Versenyhivatalnál.

A kézi csomózású keleti szőnyegek értékesítésével foglalkozó, korábban budapesti üzletet és webáruházat működtető Szőnyeg galéria Kft. a fogyasztókat megtévesztve reklámozta termékeit többek között a legnagyobb kereskedelmi televíziókban, illetve országos rádióadókon - állapította meg a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) és 25 millió forintos bírságot szabott ki az ügyeskedő vállalkozásra.

A vizsgálat alapján a cég több különböző szempontból is tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot folytatott a fogyasztókkal szemben. A kereskedés nem tudta megfelelően alátámasztani sem piacelsőségére, sem termékválasztéka bőségére (például „Több, mint 30 000 keleti és perzsa szőnyeggel rendelkezünk”) vonatkozó állításait – ahogy azt sem, hogy egyes „különleges árkedvezményeinek” eredeti árait valaha is ténylegesen alkalmazta volna.

A vállalkozás emellett valótlanul állította, hogy felhagy a tevékenységével (így termékei, akciói később nem lesznek elérhetőek), üzletvitele ugyanis ellentmondott ennek: a végkiárusítás meghirdetésétől, 2020 szeptemberétől egészen 2022 májusáig folytatta a kereskedést, közben jelentős árukészlet-feltöltéseket is végzett.

Ugyancsak jogsértőnek bizonyultak a fogyasztókat sürgető, az akciók korlátozottságára vonatkozó üzenetek (például Most vagy soha!” „Garantáltan egyedi lehetőség!”), amelyek a tévéreklámokban visszaszámlálással is párosultak. Az ígért kedvezmények ugyanis a megjelölt időpontokat követően is elérhetőek voltak, sőt, esetenként még magasabb akciókat hirdettek meg.

A GVH Versenytanácsa a jogsértés értékelésekor figyelembe vette többek között, hogy a szőnyegkereskedés jelentős összegeket fordított a tisztességtelen reklámokra, amelyek lényegében értékesítési tevékenységének teljes időszakát lefedték. A versenyhatóság ugyanakkor tekintettel volt a cég együttműködésére is. A kereskedés ugyanis – bár nem ismerte el a jogsértéseket – nem vitatta a hatóság álláspontját és önként lemondott a jogorvoslat lehetőségéről.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!