2p

Átadták a Tesla első, Kínában gyártott járműveit.

A kaliforniai székhelyű elektromos autókat gyártó vállalat január 7-én kezdte meg Sanghajban első, az Egyesült Államokon kívüli üzemének építését, amely egyúttal az első, teljes mértékben külföldi kézben levő autógyár Kínában.

Egy Tesla Model 3.
Egy Tesla Model 3.

A kevesebb mint egy év alatt felépített üzemben gyártott első 15 járművet a vállalat alkalmazottainak adták át egy ünnepségen hétfőn, jelentette a Hszinhua kínai állami hírügynökség.

Kedvezményeket kapnak

A mintegy 2 milliárd dollárból felépített sanghaji gyárban a Tesla Model 3 személyautó két típusát gyártják, amelyek kizárólag Kínában kerülnek piacra mintegy 350 ezer jüanos (közel 15 millió forint) induló áron. Az importált Model 3 induló ára ezzel szemben 439 ezer jüan (18,5 millió forint) Kínában.

Egy múlt pénteki bejelentés szerint a kínai gyártású Tesla járművek felkerültek a 10 százalékos gépjárműbeszerzési adó alól mentességet élvező járműtípusok listájára, emellett pedig, egy szintén decemberi döntésnek köszönhetően, vásárlóik járművenként csaknem 25 ezer jüannyi (1 millió forint) állami támogatásban részesülhetnek.

A sanghaji gyár létesítésével a Tesla növeli jelenlétét a világ legnagyobb járműpiacán, egyúttal pedig kiküszöböli az amerikai-kínai kereskedelmi háború eladásaira gyakorolt hatását.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!