<img height="1" width="1" style="display:none" src="https://www.facebook.com/tr?id=1446330315732208&amp;ev=PageView&amp;noscript=1">
3p

Noha nem túl régen jelentek meg az örmények a debreceni focicsapat tulajdonosi körében egy frissen alapított céggel, máris sikerült egy nem túl hízelgő listára felkerülniük.

Szinte napra pontosan két évvel azután, hogy a Kósa Lajos vezette Debreceni Vasutas Sport Klub lett az első osztályú focicsapat tulajdonosa, új tulajdonostárs érkezett. Ahogy a bejelentéskor Kósa Lajos fogalmazott: őrségváltás történt a DVSC Futball Zrt.-nél. A 2022. június 16-án alapított és a cégbíróság által négy nappal később, június 20-án bejegyzett NSE Sport Invest Kft. lett akkor a kisebbségi tulajdonos. Az új cég 13 százalékban lett gazda, ám azzal a "kitétellel", hogy ha minden rendben megy és teljesítik a szerződésben foglalt feltételeket, akkor a részvények többségét is megszerezhetik a DVSC egyesülettől.

Az NSE Sport Invest tulajdonosa az elzászi francia-német Ike Thierry Zaengel, aki egyben annak a Noah Groupnak a vezetője az örmény Roman Gevorkján mellett, mely céggel együttműködés indult el nyár elején.

Ike Thierry Zaengel, az új tulajdonos. Fotó: DVSC
Ike Thierry Zaengel, az új tulajdonos. Fotó: DVSC

Viszonylag friss fejlemény egyébként az új tulajdonos megjelenése óta, hogy Kósa Lajos szeptember végén Jerevánban tárgyalt és hazatérte után arról számolt be: a soron következő igazgatósági ülés után a már említett Noah Group lesz a DVSC többségi tulajdonosa - tudósított a Cívishír. Mint a fideszes politikus mondta: a szerződésben vállaltakat eddig az örmények maradéktalanul teljesítették, azaz határidőre megérkezett a mostani, 300 ezer eurós részlet, azóta pedig már a 700 ezer eurós is a DVSC Futball Zrt. számláját gazdagítja. Az örmények tehát eddig minden vállalásukat teljesítették ahhoz, hogy többségi, 51 százalékos tulajdont szerezzenek az NB I-es csapatot versenyeztető cégben. Kisebbségi tulajdonosként továbbra is jelen lesz a zrt. életében a helyi önkormányzat és a DVSC egyesület.

Mint arról a Noah Group és Ike Thierry Zaengel megjelenése után lapunk is beszámolt, a Noah Groupnak finoman szólva sem túl fényes a renoméja, hiszen korábban több futballcsapatnál is feltűnt a tulajdonosok között és rendre adósságokat és romokat hagyott maga után. A múltról alábbi cikkünkben olvashat részletesen.

És, hogy mindezek fényében ki hogyan látja az NSE Sport Invest Kft.-nél történteket, azt mindenki saját értékítéletére bíznánk.

Feltűnt ugyanis, hogy a júniusi alapítású cég folyamatosan a Nemzeti Adó- és Vámhivatal egyik nem túl hízelgő listájának szereplője.

Az NSE ugyanis az áfabevallást több mint két egymást követő bevallási időszakon keresztül be nem nyújtó adózók listáján szerepel.

Noha Magyarországon létezik havi, negyedéves és éves bevallás is, a jogszabályok alapján minden új áfaalanynak az első hónap végén már áfabevallást kell készítenie, és értékhatártól függetlenül is az első két évben havi áfabevalló marad. Vagyis az alig négyhónapos cégnek havi szinten kellene bevallást készítenie, amit a jelek szerint valamilyen okból kifolyólag rendre elmulasztott.

Ez pedig tétlenkedés esetén egészen kellemetlen szituációt is eredményezhet. A jogszabályok szerint ugyanis, amennyiben egy adózó a NAV felszólítása ellenére sem tesz eleget havi bevallási kötelezettségeinek 365 napon belül, akkor az adószám törlésére is sor kerülhet. Enélkül pedig egy cég nem tud működni sem. Igaz, a jelek szerint még van ideje az NSE-nek pótolnia a mulasztásait.