Míg mostanában dubaji vállalkozásairól is jócskán hallani, Matolcsy Ádám magyarországi cégei is megvannak még. A május 31-i határidő előtt le is adta beszámolóját a Magyar Stratégiai Zrt. Az egykoron kiugróan sikeres társaság, amelyből 2023-ban is több mint 600 millió forintos osztalékot vett ki a tulajdonos, 2024-re már egészen más képet mutat, és brutális veszteséget jelentett.
A főtevékenységét tekintve továbbra is saját tulajdonú ingatlan adásvételével foglalkozó cég 2024-ben 248 millió forintos értékesítésből származó nettó árbevételt tett közzé, ez csökkenés az egy évvel korábban közölt 306,1 millióhoz képest. Az üzemi tevékenység eredménye szintén negatívba fordult egy 117,7 millió forintos mínusszal, elsősorban a jelentősen megugrott egyéb ráfordítások miatt, hiszen ebben a sorban a tárgyévben 234,9 millió forintot könyvelt el a vállalkozás, szemben a korábbi 36 millióval.
Az adózott eredmény terén aztán végleg lehullt a lepel. Míg a korábbi években a Magyar Stratégiai Zrt. masszívan nyereséges volt – 2023-ban például 865,7 millió forintos profitot ért el –, addig 2024-re már sokkoló, 2,75 milliárd forintos veszteséget könyvelt el a tulajdonos. Nem meglepő módon Matolcsy Ádám ezúttal nem fizetett osztalékot – derült ki a beszámolóhoz csatolt alapítói határozatból.
Elszálló ráfordítások
Azt, hogy mégis hogyan jöhetett össze ekkora mínusz, a pénzügyi műveletek eredményében kell keresni, ugyanis úgy tűnik, hogy a vállalkozás nem sáfárkodott jól a tárgyévben, különösen nem a 2023-as szinthez képest.
Tavalyelőtt a pénzügyi műveletek bevételeinél 1,72 milliárd forint könyvelt el a cég, ennek legnagyobb hányadát, mintegy 957 milliárd forintot az egyéb bevételek jelentették, míg egy kapcsolt vállalkozásból 513,9 millió forint folyt be, a pénzügyi befektetésekből származó bevételek és árfolyamnyereségek pedig további 250 millió forintot hoztak a konyhára. Hasonló tételeknek 2024-re már nyoma sem akadt, a fősorban csak 216,8 millió forintot jegyzett a vállalat, ez nagyjából fele-fele arányban a kapott egyéb kamatokból, és egyéb bevételekből állt össze.
A Magyar Stratégiai Zrt. esetében azt sem szabad elfelejteni, hogy – amint arról már mi is írtunk – Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő nemrég arról számolt be, Matolcsy Ádám és felesége új belvárosi lakást vettek. A Hadházy által idézett tulajdoni lap szerint az egyik tulajdonos Matolcsy felesége, a másik pedig a Magyar Stratégiai Zrt.
Ezzel párhuzamosan 2024-re elszálltak a pénzügyi műveletek ráfordításai, és összesen 2,85 milliárd forintos kiadást jelentettek a cégnek. Ezekből a legnagyobb, 1,6 milliárd forintos tételt az egyéb ilyen ráfordítások jelentették, ezek pontos mibenléte a kiegészítő mellékletből nem derül ki, de ide könyvelhetők akár a befektetések értékvesztései is. A Magyar Stratégiai Zrt. emellett 1,25 milliárd forintot könyvelt el a fizetendő kamatok és kamatráfordítások sorában is.
A megcsappanó bevételek és a két milliárdos nagyságrendű ráfordítás különbsége tehát utal arra, hogy miért kerülhetett mínuszba a vállalkozás.
A tulajdonosnak egyelőre a cég stabilitása miatt nem kell aggódnia, hiszen az 5,58 milliárd forintos saját tőke kényelmesen elég lenne a 2,75 milliárdos veszteség fedezésére.
Eladósodva
Végül érdemes megemlíteni, hogy a Magyar Stratégiai Zrt. továbbra is rendkívül komoly kötelezettségekkel rendelkezik: a beruházási és fejlesztési hitelek sorában 2024-ben 24,43 milliárd forint szerepelt, de az egyik kapcsolt vállalkozással szemben is 3,7 milliárd forinttal adós a cég.