Lapunk Minőségi Újságírás díjat kapott 2020. júliusában


		
	
mfor.hu

Ismét meghosszabbították a koronavírus miatt nehéz helyzetbe került vállalkozásoknak biztosított támogatást. 

A támogatásra március előtt is jogosult szektorok cégei májusra is kérhetik a munkahelyek megtartását szolgáló állami segítséget – jelentette be Bodó Sándor, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára.

Az ágazati bértámogatás már mintegy 173 ezer munkavállaló állásának megőrzéséhez járult hozzá. A kormány eddig több mint 73 milliárd forinttal segített közel 30 ezer hazai céget a talpon maradásban. A megítélt összegek 99 százaléka meg is érkezett a vállalkozások számláira.

Az ágazati bértámogatási programban a támogatott munkavállaló bérének felét térítik meg a mindenkori minimálbér másfélszereséig. Az állam a járulékokat is elengedi, így a munkabér mintegy kétharmadát fedezi.

Bővült a kör

A kormány előzőleg a március elején életbe lépett veszélyhelyzeti intézkedések miatt bezárásra kényszerült szektorokra, például a kiskereskedelemre is kiterjesztette a támogatást. A gazdaság fokozatos újraindításával a kedvezményezettek ismét a korábbi szabályozás szerinti szűkebb körben élhetnek a lehetőséggel. Az ágazati bértámogatást így májusra alapvetően a turizmus-vendéglátásban és a szabadidős szolgáltatásokban tevékenykedők igényelhetik.

A kérelmeket május 31-ig lehet benyújtani a területileg illetékes kormányhivatalhoz. Akik már eddig is igényelték, azoknak nincs további feladatuk, automatikusan megkapják a májusi bértámogatást. Azok a munkáltatók, akik nem szeretnének élni a hosszabbítás lehetőségével, 2021. május 5-éig írásban mondhatnak le róla.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára. Sok éves tapasztalattal a hátunk mögött elérkezettnek láttuk az időt arra, hogy szintet lépjünk és egy olyan lehetőséget kínáljunk Önöknek, amelynek segítségével egyes témakörök elismert szakértőinek - így többek között Bod Péter Ákos, Pogátsa Zoltán, László Csaba, Prinz Dániel vagy Szakonyi Péter - véleményeihez, mélyelemzéseihez, neves újságírók által készített egyedi tartalmakhoz jutnak hozzá. Ennek formája egy ELŐFIZETÉS, mely egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között klubtagságot, webinárumokon való részvételt, a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.

Előfizetőink naponta 4-6 unikális, máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá az első hónapban 390 forintért.

Cikkeink túlnyomó többsége azonban továbbra is szabadon olvasható marad.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Jól jönne 1,5 millió forint?

 

A Bank360.hu és az Mfor kalkulátora alapján az alábbi induló törlesztőkre számíthatsz, ha 1,5 millió forintra van szükséged 60 hónapra: a Raiffeisen Bank személyi kölcsöne 30 379 forintos törlesztőrészlettel lehet a tiéd. Az Ersténél 32 831 forint, a Cetelemnél pedig 33 102 forint a törlesztőrészlet. Más kölcsönt keresel? Ezzel a kalkulátorral összehasonlíthatod a bankok ajánlatait.

 

Legyen Ön is előfizetőnk!

Előfizetőink naponta 4-6 egyedi, máshol nem olvasott,
minőségi tartalomhoz jutnak hozzá, az első hónapban 390 forintért.