1p

Egy megállapodásnak köszönhetően az MKIK szerint.

A kormány és a Bankszövetség közötti megállapodás alapján még olcsóbbak lesznek a hitelek, mivel az új vállalati hiteleknél a futamidő alatt 6 hónapig nulla százalékra csökken a BUBOR feletti kamatfelár, ettől a kamatszint azonnali és gyors csökkenését remélik - közölte a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara.

Ennek akár örülhetnek is. Fotó: Depositphotos
Ennek akár örülhetnek is. Fotó: Depositphotos

A vállalkozások szemszögéből nézve a döntés javítja a hitelkondíciókat, hiszen a korábbiakhoz képest olcsóbban vehetnek fel hitelt, ami a cégeknél nagyon hamar láthatóvá és érzékelhetővé válik, így az ösztönzőleg hat a hitelezési és beruházási kedvre egyaránt – jelentette ki Parragh László.

A közleményben kitértek arra, hogy az intézkedés bankokra gyakorolt hatása kettős, mivel a profit csökkenésével járhat, ugyanakkor magában hordozza a hitelpiac élénkítésének reményét, vagyis a hitelezés erősödése pozitív hatást gyakorol a bankok eredményére. A kamara úgy látja, hogy a megállapodással időt nyertek arra a szakmai egyeztetésre, amelyben a hitelezés sarokpontjait újra lehet tárgyalni, figyelembe véve a piaci szereplők igényeit.

(MTI)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!