2p

Hiába folyt már egy eljárás Hernádi Zsolt ellen Magyarországon, az Európai Bíróság szerint ugyanebben a kérdésben a horvát bíróság is ítélkezhet.

Az Európai Bíróság tegnapi közleménye szerint Magyarország nem hivatkozhat arra Hernádi Zsolt ügyében, hogy már lefolytatott egy eljárást. Az ügy előzménye, hogy a Zágráb megyei bíróságon meghallgatást tartanak a korábbi büntetőügyben, melyben a horvátok több millió euró kenőpénz kifizetésével vádolják a MOL vezetőjét, amit állítólag Ivo Sanader volt horvát államfő részére fizetett ki 2009-ben, hogy az INA-ban kisebbségi tulajdonosként is irányítói jogokat szerezzen, írta reggeli hírlevelében az Equilor.

A MOL és Hernádi Zsolt is visszautasították a horvát hatóságok vádjait. A per 2019 júliusa előtt le kell hogy záruljon még elévülés előtt, ha ítélet születik, akkor további 2 évvel meghosszabbodik az eljárás, mert fellebbezni lehet. Az ügy nagyon régi, 2011-ben kezdődött, és a genfi bíróság 2016-ban már Hernádi Zsolt javára le is zárta az ügyet, sőt 2017 áprilisában Zágrábot a teljes eljárási költségek megfizetésére is kötelezte. A MOL árfolyama mérsékelt csökkenéssel reagált a hír megjelenésére a tegnapi kereskedésben.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!