2p

A nagyvállalkozó tulajdonában álló szolnoki vegyiüzemet szerinte mondvacsinált indokokkal bezárta a katasztrófavédelem helyi szervezete. 

A Népszava birtokába jutott határozatban előírják, hogy szüntessék meg az óleumtorony szigetelésének és betonszarkofágjának sérüléseit, illetve csökkentsék a megengedett szint negyede alá a tárolt veszélyes anyag mennyiségét. Bige László szerint azonban a határozat megállapításai szabálytalanok és végrehajthatatlanok.

A Trend FM-nek adott interjúban azt mondta, bosszúhadjárat folyik ellene, ám azt továbbra sem árulta el, hogy melyik vállalkozói körnek állhat útjában.

Bige László (MTI Fotó: Balázs Attila)

A katasztófavédelemi hivatal kilencszer, a rendőrség pedig tizenhárom alkalommal szállt ki a gyárhoz, de soha semmit nem találtak, egyetlen elmarasztaló jegyzőkönyv sem volt. Minden szakhatsági engedéllyel rendelkeznek, ami a működésüket nem gátolja - jegyezte meg Bige László, nem lát más utat, mint a nyereséges gyár bezárását, a tartozások kifizertését. Ugyanakkor még 10 napig várnak, a közigazgatási bíróságnál megfellebbezik a katasztrófavédelmi hivatal döntését.

A szolnoki gyár közel 70 éve termel, a világ 40 országába exportál. Amióta Bige a tulajdonos, sosem történt baleset a vállalatnál, és nem kellett sosem környezetvédelmi bírságot fizetnie.

A nagyvállalkozó azt is lemondta riporteri kérdésre, hogy a legértékesebb magyar vagyoneleme, a Péti Nitrogénművek körül is "finoman szimatolnak", és valószínűleg "holnap támadnak". A céget el nem adják, legfeljebb bezárják, tette hozzá.

Fontosnak tartja azonban, hogy az üzemben az elmúlt több, mint 20 évben még sohasem történt baleset, most viszont 250 család megélhetése forog kockán.

A teljes interjút itt lehet meghallgatni.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!