2p

Mit remélt Magyarország az EU-tagságtól és mi lett mindebből 20 év alatt?
Devizahitelezés, euróbevezetés, uniós pénzek, kilátások - online Klasszis Klubtalálkozó élőben Medgyessy Péterrel!

Vegyen részt és kérdezzen Ön is Magyarország korábbi miniszterelnökétől!

2024. április 22. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

A Népszava szerint azért állítják le a kormánylapot, hogy helyet csináljanak a hamarosan ismét kormánylapként újrainduló Magyar Nemzetnek. Ugyanazt fogják tudni, felesleges belőlük kettő.

A pletykák igazak, újraindul a Magyar Nemzet, de ezzel párhuzamosan megszűnik a Magyar Idők, értesült a Népszava. Mint a lap forrása fogalmazott,

„a politikai napilapok piaca olyan kicsi Magyarországon, hogy nem lenne semmi értelme megtartani a Magyar Időket”

- hiszen a Magyar Nemzet az újraindítástól ismét a kormány házi lapja lesz, ugyanúgy, ahogy a 2015-ös G-nap előtt volt. A két újság így pontosan ugyanazt tudná, egymás riválisaivá válnának, ennek pedig nincs értelme, hiszen nem életszerű, hogy egy kormánypárti előfizető kétszer is kiadjon pénzt közel ugyanazért a tartalomért. A régebbi lap újraindítása, és az újabb bezárása melletti érv az is, hogy a Magyar Nemzet még mindig sokkal erősebb brand, mint a hajdani Napi Gazdaságból átgyúrt Magyar Idők.

A hvg.hu korábban azt írta, a Magyar Nemzet augusztus 25-én, vagyis éppen az 1938-as alapításának 80. évfordulóján indulhat újra, és az ATV-nek nyilatkozva erről beszélt Harrach Péter is. A Népszava forrása szerint ugyanakkor kétséges, hogy ilyen rövid idő alatt újra lehet építeni a szerkesztőséget, de a lap "valamikor ősszel" biztos elindul. Pláne, hogy nagyon azért nem kell vadászgatni az újságírókat, a Magyar Nemzet munkatársai várhatóan a Magyar Idők mostani dolgozói lesznek.

A Magyar Nemzet az április 8.-i választások után két nappal szűnt meg. A lapot mások mellett meg akarta menteni Ungár Péter LMP-s képviselő is, aki megtette rá a vételi ajánlatát Simicska Lajosnak, erre azonban a tulajdonos nemet mondott, mert - a hozzá közel állók által hangoztatott narratíva szerint - meg akarta akadályozni, hogy a lap „a Fideszhez kerüljön”, hiszen Ungár anyja Schmidt Mária. A Magyar Nemzet végül mégiscsak a nagyobbik kormánypárthoz került, amikor Simicska eladta cégei zömét bizalmasának, az Orbán Viktorral is jó viszonyt ápoló Nyerges Zsoltnak, a csomagban az összes médiaérdekeltségével.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!