3p

A kormány csütörtökön partnerségi szerződés aláírásával megújította a 2012-ben megkezdett stratégiai együttműködést a Coca-Cola HBC Magyarországgal.

Az új megállapodást a kormány képviseletében a külgazdasági és külügyminiszter írta alá. Szijjártó Péter az együttműködés megerősítését azzal indokolta, hogy a Coca-Cola magyarországi vállalata a következő évekre 30 milliárd forintos fejlesztési programot tervez. Ebből 10 milliárd forint jut az értékesítési hálózat fejlesztésére, míg az összeg nagyobbik részét kapacitásbővítésre fordítják. Így hamarosan Dunaharasztiban jöhet létre a cég legnagyobb közép-európai gyártóbázisa - tette hozzá.

A miniszter szerint a beruházás húzóerő lehet a belföldi élelmiszeripar számára, hiszen fejlett digitális megoldásokat és eddig ismeretlen robottechnikát honosít meg. Jelentős mértékben járul hozzá az exportteljesítményhez is, mivel az itt gyártott termékeket 26 államban értékesítik - emelte ki. Szijjártó Péter a foglalkoztatásban is fontos partnernek nevezte a nagyvállalatokat, hiszen jelentős részben nekik köszönhető, hogy a válság ellenére sem nőtt a munkanélküliség, miközben világszerte 114 millió álláslehetőség szűnt meg tavaly.

Magyarország - mondta a miniszter - a pénzosztogatásnál hatásosabb eszközt választott, amikor a gazdaságfejlesztés mellett kötelezte el magát, de ehhez kellenek a vállalati együttműködések is. A kormány 88 stratégiai partnere a megállapodások aláírása óta 17 ezer munkahelyet hozott létre, beszállítói programokat és képzési programokat hirdetett, megerősítette a kapcsolódását a belföldi gazdaság szerkezetéhez - mutatott rá Szijjártó Péter.

A Coca Cola HBC Magyarország ügyvezető igazgatója úgy véli, hogy a megújított megállapodás megteremti a hosszú távú együttműködés lehetőségeit. Békefi László tájékoztatása szerint a beruházás új gyártósorok beszerzését, logisztikai fejlesztéseket, technológiai korszerűsítéseket foglal magában. Az aláíró felek munkacsoportot is létrehoznak, amely élelmiszeripari, népegészségügyi, fenntarthatósági kérdéseket vizsgál, és keresi a hulladékmentes ásványvíz- és üdítőital-gyártás lehetőségét. Hozzátette, hogy a Coca-Cola jelentős tapasztalatokat halmozott föl a csomagolási hulladékok visszaszorítása területén, és ma már minden csomagoló anyaga újrahasznosítható.

Pánczél Károly országgyűlési képviselő (Fidesz) hangsúlyozta, hogy a Coca-Cola 2012 óta is már csaknem 30 milliárd forint befektetést hozott Magyarországra, termékeihez pedig nagyrészt itteni alapanyagot használ föl. Az együttműködés helyi szinten is előnyös mindkét fél számára, hiszen a dunaharaszti telephely közúti összeköttetésének fejlesztéséhez az önkormányzat is hozzájárult, a Coca-Cola pedig jelentős részt vállal a helyi közösségek támogatásából - tette hozzá. Az 1993-ban létesült Coca Cola HBC Magyarország Kft. 2018-ban 131,5 milliárd forintos, 2019-ben 138 milliárd forintos forgalmat ért el. Az adózott eredmény mindkét évben meghaladta a 9 milliárd forintot. A vállalat legutóbb 2020 végén jelentett be fejlesztést. A 300 millió forintos kapacitásbővítés 20 százalékkal növeli a zalaszentgróti ásványvíz-palackozó teljesítményét.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!