2p

A külgazdasági és külügyminiszter nejének nem lehet oka a panaszra cégének teljesítménye kapcsán.

A 2019 júniusában alapított Interior Design Belsőépítészeti Kft. elsősorban belsőépítészettel foglalkozik, legfőbb tevékenységi köre is ’Divat-, formatervezés (belsőépítészeti tervezés)’ a céginformációs adatbázis szerint.

A teljes egészében Szijjártó-Nagy Szilvia tulajdonában lévő cég évek óta egyre jobb eredményeket produkál, ez a tendencia pedig 2022-ben sem szakadt meg, hiszen 1,5 milliárd forintos árbevétel mellett 545,8 millió forintos nyereséget kaszált a cég.

A profit sorsáról is megszületett már a döntés, a tulajdonos az alapítói határozat szerint úgy rendelkezett, hogy

436 millió forintot kivesz a cégből, míg a maradék, közel 110 millió forintos részlet az eredménytartalékba került.

Érdekesség, hogy a kiegészítő mellékletben szereplő információk szerint ezt a 436 millió forintot már kifizették, és az osztalékelőleggel magyarázható az, hogy miért van több mint 440 millió forintnyi követelése a cégnek.

Csökkent a bankszámlán tartott összeg

A cég kötelezettségeinek oroszlánrészét, 155 millió forintot a vevőktől kapott előlegek jelentették, hitelt vagy kölcsönt nem vett igénybe a vállalkozás. Bankszámláján a tárgyévben 180 millió forint körüli összeget tartott, ez jelentős csökkenés az előző évben jelentett 293 millió forinthoz képest.

Így kerestek a dolgozók

A cég a 2022-es évben átlagosan öt munkavállalót foglalkoztatott, a személyi jellegű ráfordítások sorában 69,7 millió forintot tüntettek fel, azt azonban nem árulták el a kiegészítő mellékletben sem, hogy ebből pontosan mekkora hányad a bérköltség, így pontos fizetések helyett az jelenthető ki, hogy átlagosan havonta egy dolgozójára 1,16 millió forint körül költött nagyjából az Interior Design.

 

 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!