4p

Az egykori Simicska-birodalom több cége is Mészáros Lőrinc közelébe került a tavalyi év során. Egy céggel kapcsolatban azonban úgy döntött a felcsúti milliárdos, hogy saját nevére veszi. Az operatív irányításban azonban nem kíván részt venni.

Tavaly az új kormányközeli potentátok szépen felosztották maguk között a Fidesz egykori pénztárnoka, Simicska Lajos felépített cégbirodalmát, miután a volt oligarcha az Orbán Viktorral elmérgesült vitája után megvált érdekeltségeitől. Amikor a cégeket Simicska üzlettársa, Nyerges Zsolt vette át, már többen sejtettek: a végállomás Mészáros Lőrinc és érdekeltségi köre lesz. Nyerges után a következő állomás a Mészároshoz több szálon köthető ügyvéd, Vörös József volt, akitől végső tulajdonosaikhoz kerültek a cégek. Igaz, a mai napig van még, aminek Vörös a tulajonosa, mint például a Neo-Met Kft., a Publimont Kft. vagy a Pro-Ráta Holding Zrt.

A cégbirodalom építőipari zászlóshajója, a Közgép Szíjj Lászlóhoz került, a média területén működő cégek a jobboldali alapítvány égisze alatt működnek tovább. Mészáros a mezőgazdasággal foglalkozó ékkövet nézte ki saját magának, a Mezort Zrt.-t.

2018. december 7-én egyedüli tulajdonosként bejegyzésre is került a volt felcsúti polgármester. 12 nappal később az igazgatóságba is új tagokat delegált, az Opten adatai szerint. Bár Mészáros tőle szokatlan módon közvetlenül a nevére vette a céget - általában valamelyik cégével hajtja végre a felvásárlásokat -, annyira mégsem fontos neki a Zrt., hogy annak működésében operatív szinten is részt vegyen. Maga helyett inkább ugyanis a fiát, ifjabb Mészáros Lőrincet ültette be az igazgatóságba.

Mészáros Lőrinc gyerekei (Fotó: Átlátszó)
Mészáros Lőrinc gyerekei (Fotó: Átlátszó)

Rajta kívül december 19-étől lett igazgatósági tag a cégben Csák Gyula, aki 2016 óta a Mészáros érdekeltségi körébe tartozó Murátó Zrt. vezérigazgatója, tavaly október óta pedig a Talentis Agro Zrt. igazgatósági tagja is. Sajtóhírek szerint korábban Szeghalom önkormányzatában képviselte a nagyobb kormánypártot, a Fideszt.

Az ifjabb Mészáros és Csák mellett Konczné Kondás Tünde is az igazgatóság tagja lett. Ő a jelenleg is fideszes országgyűlési képviselő Koncz Ferenc felesége és nem ez az első Mészáros-cég, melynek vezetésében szerepet kap. Tavaly szeptember végén lett a 2rule mezeket gyártó Magyar Sportmárka Zrt. felügyelő bizottságának a tagja, áprilistól a Talentis Consulting Zrt. vezetőségének tagja Mészáros Beatrix és Tima János mellett. Májusban a Wamsler SE Háztartástechnikai Európai Részvénytársaság igazgatósági tagja lett, októbertől pedig a Talentis Agro vezetőségében kapott szerepet.

Mészáros távol marad a cégeitől

Az Opten segítségével átböngésztük a Mészáros érdekeltségi körébe tartozó jelentősebb cégeket, és egyértelműen megállapítható, hogy a volt felcsúti polgármester csak a nevét adja a társaságok tulajdonosaként. Operatív szerepet nem vállal a cégek életében - sem az igazgatóság, sem pedig felügyelő bizottsági tagként.

Ellenben a gyermekeit több cégbe is beültette, így jó eséllyel rajtuk keresztül értesül a főbb eseményekről, illetve általuk kezdeményez intézkedéseket.

A legtöbb helyen az idősebbik lányát hozta pozícióba, Mészáros Beatrixot, aki igazgatósági tagként vesz részt

  • a Mátra Energy Holding Zrt.,
  • az Opus Global Nyrt.,
  • a Konzum Nyrt.,
  • a Csabatáj Zrt.,
  • a Talentis Group Zrt.,
  • a Talentis Consulting Zrt. életében vesz részt.

Felügyelő bizottsági tagként

  • a Status Capital Kockázati Tőkealap-kezelő Zrt.,
  • a KALL Ingredients Kft.,
  • az Agrosystem Zrt.,
  • a Magyar Sportmárka Zrt. ügyeit ellenőrzi.

Mészáros fiatalabbik lánya, aki ma már Homlok Zsolt felesége, a Konzum, a Mátra Energy, az Opus és a Talentis Group igazgatóságának tagja. Felügyelő bizottságban nem kapott szerepet sehol az általunk átvizsgált cégekben.

Mészáros Lőrinc fia, ifjabb Mészáros Lőrinc

  • a Konzum Nyrt.,
  • az Opus Global Nyrt.,
  • a Mátra Energy Holding Zrt.,
  • a Talentis Group Zrt.,
  • a Talentis Agro Zrt.
  • és a Csabatáj Zrt. igazgatóságának tagja.

Vezérigazgatója az Agrosystem Zrt.-nek és a Hidas-Vét Kft. ügyvezető igazgatója, felügyelő bizottságban ugyanakkor ő sem foglal helyet.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!