2p

Magyarország leggazdagabb emberének testvére sem panaszkodhat cégeinek eredményeire. A két legnagyobb érdekeltsége tavaly a korábbinál is nagyobb forgalmat tudott lebonyolítani.

Mészáros Lőrinc testvérének, Mészáros Jánosnak összesen hét gazdasági érdekeltsége van, közülük egyben közvetetten tulajdonos. A két legnagyobb társasága az Agro-Felcsút Kft. és a Híd-Tám Kft., utóbbi ráadásul a közbeszerzéseken is rendre jól szerepel, több munkához is hozzájut ilyen pályáztatás révén.

A határidő előtt mindkét társaság leadta a tavalyi évre vonatkozó beszámolóját, melyekből kiderült: mindkét cég a korábbinál jobb számokat produkált és tovább tudott növekedni ilyen szempontból.

Szépen gyűlt a bevétel. Fotó: Depositphotos
Szépen gyűlt a bevétel. Fotó: Depositphotos

Az érdekesebb ezúttal a nagyobb forgalmat bonyolító, épületépítési prorejt szervezésével főtevékenységként foglalkozó Híd-Tám Kft. Értékesítésből származó árbevétel kicsivel több mint 6 milliárd forint folyt be a kasszába tavaly az előző évi 5,5 milliárd után. Ám, hogy ez a növekedés minek köszönhető, az nem derül ki a részletezésre szolgáló kiegészítő mellékletből. Ezzel párhuzamosan egyébként a kiadások is emelkedtek:

  • anyagjellegűként 4,9 milliárd után 5,4 milliárdot számolt el,
  • személyi jellegűként pedig 195 milliót a korábbi 152,6 millió után.

Utóbbi növekedésének hátterében főként a bérek emelése játszhat szerepet, hiszen az átlagos dolgozói létszám csupán egy fővel emelkedett tavaly, 13 főre. A bérköltség alapján a létszámra havi bruttó 942 ezres fizetés jutott az előző évi 860 ezer után.

Végeredményben javulni tudott a cég nyereségessége: 293 millió után 305,6 millió tiszta profit keletkezett a cégnél, melyet szinte teljes egészében kifizetett osztalékként.

Mészáros János úgy döntött, 300 millió forintot vesz ki a cégből. Ezzel lemásolta az előző évet, hiszen akkor mindössze néhány százezer forintot hagyott a cégben, miután 293 millió osztalékot fizetett ki.

A másik társágára, a gépjárműalkatrész-kiskereskedelemmel foglalkozó Agro-Felcsút Kft.-re sem lehet oka panaszra. Az árbevétel több mint a harmadával emelkedett egy év alatt, 2,5 milliárd után 3,4 milliárdot könyvelhetett el, amiből a végén 130,7 milliós profit marad a korábbi 65 millió után.

A Híd-Támmal ellentétben azonban ebből a cégből nem vett fel osztalékot, a teljes nyereséget bent hagyta a társaságban.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!