3p

Mi a legnagyobb probléma a hazai felsőoktatásban?
És a gazdaságban? Mennyit ér egy magyar egyetemi diploma?
Online Klasszis Klub élőben Ádám Zoltánnal, a Corvinusról elbocsátott egyetemi oktatóval

Vegyen részt és kérdezzen Ön is a közgazdásztól!

2024. október 9. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Mészáros egyik cége egyedüli indulóként 163 milliós ajánlatot nyújtott be a rá szabott közbeszerzésen, amelyen a NER-ben már nehezen lett volna rajta kívül másnak igazi esélye.

Kulturális kiadványt szeretne megjelentetni a Kárpát-medencei Tehetséggondozó Nonprofit Kft. (KMTG), ennek elkészítésére és terjesztésére tett közzé ajánlati felhívást a társaság még február 14-én. Az érdeklődőknek kerek egész egy hónapot adtak a pályázatok benyújtására, melynek eredményeiről az összefoglaló tájékoztatás most jelent meg a közbeszerzési hatóság adatbázisában.

A nyertes személye azonban már az ajánlattételi felhívás olvasásakor jó eséllyel megtippelhető volt, hiszen a kritériumoknak leginkább a Mészáros-birodalomhoz tartozó médiacég, a Mediaworks Hungary Zrt. felelt meg. Ezt a helyzetet két nézőpontból is meg lehet közelíteni. Kapásból mondhatjuk azt, hogy a közbeszerzést direkt Mészárosékra szabták, hiszen olyan kritériumokat adtak meg, melyeknek más pályázó nehezen tudna megfelelni - jelen helyzetben talán ez a kevésbé szomorúbb megközelítés.

Ennél elkeserítőbb a másik nézőpont: a Nemzeti Együttműködés Rendszerében az a helyzet alakult ki mára, hogy ha egy akármilyen cég egy kiadványt minél nagyobb számban szeretne eljuttatni a lakossághoz, akkor Mészáros megkerülhetetlenné válik a nyomtatott lappiacon. Vagyis lényegében nem alakul ki igazi versenyhelyzet.

Mészáros Lőrinc
Mészáros Lőrinc

Jelen közbeszerzés során a KMTG 40 alkalommal, 10 hónapon keresztül, alkalmanként 230 ezer példányban szeretné megjelentetni a 8 oldalas kulturális kiadványát. A napi-, vagy hetilap mellékleteként kívánja a jellemzően kortárs írók és költők irodalmi és képzőművészeti alkotásait nyilvánosságra hozni és népszerűsíteni.

Olyan újság mellékleteként kell megjelennie a kiadványnak, mely tartalmában kapcsolódik az emberek mindennapjaihoz, a hétköznapi élet sok területét lefedő információt tartalmaz, a szerzői tartalmak túlsúlyban vannak a bulvárhírekkel szemben. Tehát nem bulvárlap, viszont nem lehet főprofil szerint olyan lap, mely háztartási feladatokkal kapcsolatos (rejtvények, barkácsolás, főzés).

Ha már az eddigi elvárások és feladatok nem szűkítették volna le az amúgy sem túl széles kört, az alkalmassági minimumkövetelmény már Mészárosék malmára hajtja a vizet. Azt írják, alkalmatlan az ajánlattevő, ha az elmúlt 3 évben nincs

"legalább mindösszesen 170.000 példány/1 alkalom mennyiségben, legalább 5 magyarországi megyében megjelenő, olyan napi vagy hetilap sajtótermék kiadására vonatkozó"

referenciája, amelyben legalább 2 alkalommal megjelentek irodalmi művek és/vagy képzőművészeti alkotások.  Az 5 megye a gyakorlatban azonban kevés, hiszen a szerződéskötés feltétele, hogy 9 megyében jelentessék meg a kiadványt.

A megyei korlátnak elméletben bármelyik országos kiadású lap meg tudna felelni, ezeknél azonban a főprofil, a kulturális (irodalmi, képzőművészeti alkotások) tartalom vagy a kritériumként meghatározott példányszám lenne problémás. Egyetlen kiadó, a Mediaworks az, amely mindháromnak eleget tud tenni köszönhetően annak, hogy szinte a teljes vidéki lappiac a tulajdonában van. Igaz, a példányszámok alapján talán esélyes lehetne még a Central Médiacsoport portfóliójába tartozó Nők Lapja is, esetében azonban a célcsoport összetétele (nőknek szóló lap) problémát jelenthetett volna.

Mészárosék ajánlata egyébként minden felmerülő költséggel számolva nettó 17,74 forint/példányról szólt, amit el is fogadott a KMTG. 40 alkalommal és az alkalmankénti 230 ezer példánnyal számolva a Mediaworks a kulturális kiadvány megjelentéséért nettó 163 millió forintot kaphat.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!