2p

Sokak meglepetésére pénteken a súlyos bajban lévő üzembe ment.

A Dunai Vasműbe látogatott Novák Katalin köztársasági elnök pénteken a Fejér vármegyében tett, kétnapos látogatásának második napján, ahol megtekintette a gyár működését és találkozott annak dolgozóival is - közölte az állami MTI hírügynökség. Ám ebből a tudósításból semit nem tudtunk meg arról, hogy miért kereste fel az államfő ezt a vállalatot és hogy miért volt szükség erre, ha már lezárult a tulajdonosváltás.

Tűzközelbe került a köztársasági elnök? Fotó: Máthé Zoltán/MTI
Tűzközelbe került a köztársasági elnök? Fotó: Máthé Zoltán/MTI

Az új tulajdonos Liberty Steel Group közleményében azt írta, a köztársasági elnököt Sanjeev Gupta, a vállalatcsoport ügyvezető elnöke, Ajay Aggrawal, a csoport európai elnöke és Sandip Biswas, a Liberty Primary Steel & Mining vezérigazgatója fogadta. A cégcsoport közleménye szerint a cégvezetők beszámoltak Novák Katalinnak a vállalat "ambiciózus" dekarbonizációs terveiről is, amelyek az új, elektromos ívkemence termelésbe állításán alapulnak. Úgy fogalmaztak, az üzem a jövőben zöldebb, nyereségesebb és hosszú távon fenntartható lesz.

Ajay Aggrawal a találkozó után tartott sajtótájékoztatón azt mondta, fontos, hogy a munkavállalókkal és a Gazdaságfejlesztési Minisztériummal együtt tudták megmenteni az acélművet. "Most el tudunk kezdeni a zöld acélon, a fenntartható jövőn dolgozni" - tette hozzá. (MTI)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!