2p
-

A Konzum Nyrt., tavaly decemberben bejelentett tőkeemelés-sorozata megvalósításának utolsó lépéseként, hétfőn megvásárolta a Ligetfürdő Kft. 100 százalékos üzletrészét - közölte az nyrt. kedden a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.

Tájékoztatásuk szerint a tranzakcióval a társaság kizárólagos érdekeltségébe kerül két osztrák szálloda, egy montenegrói wellness hotel, valamint a szegedi Hotel Forrás és a Napfényfürdő Aquapolis. A tranzakciót a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) előtti eljárás lefolytatását követően zárják.

A Konzum Nyrt. MTI-hez eljuttatott közleménye szerint az ügylet ellenértékét a tavaly decemberben ismertetett módon a Konzum PE Magántőkealap egyenlíti ki a tőzsdei társaság helyett, majd az eladók felé teljesített vételár-követeléssel tőkét emel a Konzum Nyrt.-ben. A Konzum PE Magántőkealap követelését a Konzum Nyrt. új részvények zártkörű forgalomba hozatalával egyenlíti ki, az ügylet bejelentésekor rögzített, 3141 forintos árfolyamon.

Ismertették, hogy az apportot követően lezárul a Konzum Nyrt. tavaly december 12-én bejelentett tőkeemelés-sorozata, amelyek az előzetes, 50 milliárd forint körüli elvárásokat meghaladva, 60 milliárd forint fölé növelik a társaság saját tőkéjét és tovább javítják jövedelemtermelő képességét.

A Konzum igazgatósága, nemzetközi jogi szakértők bevonásával, összevont befektetési tájékoztatót is készít, amely a részvényesek számára pontos képet mutat majd a tőkeemelésről és az eredményre gyakorolt hatásairól. Közölték, az elmúlt fél évben a Konzum közvetlen és közvetett módon 18 belföldi és 5 külföldi szálloda tulajdonát szerezte, illetve szerzi meg, ezzel együtt érdekeltségébe került a Hunguest Hotels Zrt. is.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!