2p

Megvan a BÁV Zrt. új vezérigazgatója.

A műkereskedelemmel és zálogházi szolgáltatással foglalkozó BÁV Zrt. új vezérigazgatója Slánicz Béla, munkáját 2018. június 15-én kezdi meg a társaságnál - közölte a cég pénteken az MTI-vel. A tájékoztatás szerint a korábbi vezérigazgató, Mohl László a cégen kívül folytatja karrierjét.

A közlemény ismerteti, hogy Slánicz Béla csaknem 25 éves tapasztalattal rendelkezik a pénzügyi, illetve IT-vállatok irányítása területén, karrierje során számos felsővezetői pozíciót töltött be. Diplomáját a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetemen szerezte 1996-ban számvitel-aktuárius szakon, emellett az Oxford Brooks Universityn folytatott MBA-tanulmányokat, és szerzett CMS-képesítést.



A 245 éves múltú BÁV-nak három üzletága van, az 1920 óta működő BÁV Műkereskedelem, a magyar zálogpiacon a kezdetek óta vezető szerepet betöltő, több mint 100 budapesti és vidéki fiókkal rendelkező BÁV Zálog, valamint a hazai becsüsképzés központjának számító BÁV Becsüs Akadémia. Nyilvános céginformáció szerint a BÁV Zrt. értékesítési nettó árbevétele 2017-ben 11,57 milliárd forint volt az előző évi 12,96 milliárd forint után. A társaság 2017-ben 258,7 millió forint adózott eredményt ért el az előző évi 771,7 millió forinttal szemben.

A címben megidézett Rogán Antal meg úgy jön ide, hogy közismerten szereti a luxustáskákat, és 2016-ban több alkalommal is úgy kapták lencsevégre a fotósok, hogy a Louis Vuitton-csoporthoz tartozó olasz luxusmárka Berluti egy 700 ezer forintos modelljét szorongatta. A táska eredetét a HVG firtatta, nekik annyit árult el Rogán, hogy egy BÁV-ban vette. A sztori elsőre mindenkinek bűzlött, de a BÁV sietve a propagandaminiszter mellé állt, és közölte, hogy a VIP-fiókukban foglalkoznak nagyobb értékű tárgyakkal, így táskákkal is. Ennél konkrétabbat nem osztottak meg, de hát ennyiből még az is lehet, hogy Rogán igazat szólt, és valóban náluk vette a táskát. Szóval, ha újabb szép tatyóra támad gusztusa, most már tudja, ki az az új ember, akit keresnie kell.

(via MTI)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!