2p

A miniszterelnök célzott rá, gazdasági minisztere pedig lépett is: bekérette a repülésirányító HungaroControl vezetőjét irodájába —egy kis beszélgetésre.

Orbán Viktor péntek reggel a Kossuth rádióban kifejtette, hogy elfogadhatatlannak tartja a budapesti repülőtéren uralkodó állapotokat. Az interjú után Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter magához hívatta a repülésirányító HungaroControl vezetőjét — tudta meg az ATV. A lap értesülései szerint az állami vállalat vezetőjét arra fogja kérni, hogy haladéktalanul dolgozzon ki egy intézkedési tervet a fennálló problémák megoldására.

A HungaroControlnál a szimulációhoz is mesterfokon értenek
A HungaroControlnál a szimulációhoz is mesterfokon értenek
Fotó: HungaroControl

A nemzetgazdasági minisztérium felidézi, hogy az elmúlt hetekben és napokban jelentőssé váltak a repülőjárat késések.

„Méltatlan helyzetek, gyalázatos körülmények alakultak ki, amelyet családok és turisták százainak kellett elszenvedniük. A 21. században megengedhetetlen, hogy az utasok hosszú órákat rostokoljanak a reptéren úgy, hogy nem kapnak megfelelő tájékoztatást és ellátást. Ez tarthatatlan, azonnali és összehangolt cselekvésre van szükség” – szögete le Nagy Márton.

A nemzetgazdasági miniszter üdvözölte, hogy a fogyasztóvédelmi hatóság kiemelten vizsgálja a légitársaságok tevékenységét, és további határozott lépéseket vár el a légitársaságokkal kapcsolatos elfogadhatatlan anomáliák megszüntetése érdekében.

Mindezeken túlmutatóan Nagy Márton arra kérte a Budapest Airport Zrt.-t, hogy biztosítson megfelelő eszközöket és infrastruktúrát ahhoz, hogy az utasokat a lehető legkisebb kellemetlenség érje, komfortérzetük minél magasabb legyen. Szükség esetén pedig – annak ellenére, hogy ez nem az ő feladata – lássa el élelmiszerrel és ivóvízzel a késést elszenvedő, sokszor kisgyermekes családokat és turistákat.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!