2p

Jelentős átszervezéssel indul az ősz az Indamedia több kiadványánál

Az Indamedia Network igazgatósága 2021. október 1-jétől az Index jelenlegi főszerkesztő-helyettesét, Kitzinger Szonját kérte fel a Dívány szerkesztőségének vezetésére, Szonja aki az új főszerkesztői pozíciója mellett sem távolodik el teljesen az Indextől, produkciós kreatív vezetőként folytatja a munkát a hírportálnál.

Starcz Ákos, az Index.hu Zrt. vezérigazgatója bejelentette továbbá, hogy a megüresedett pozíció betöltésére az újság eddigi kulturális rovatvezetőjét, F. Tóth Benedeket kérte fel, aki a változással összehangoltan, október elsejétől veszi át az Index főszerkesztő-helyettesi feladatait.

 A médiacsoport munkaszervezési szinten összevonást hajtott végre emellett a Napi.hu és az Index gazdasági rovatában is. A jövőben az így kialakított, csoportszintű gazdasági szerkesztőség feladata lesz a csoport valamennyi gazdasági hírszolgáltatási feladatának ellátása. A gazdasági szerkesztőség csapatát a Napi.hu jelenlegi főszerkesztője, Domokos László irányítja majd.

Ziegler Gábor, az Indamedia-csoport vezérigazgatója elmondta, a most bejelentett szervezetfejlesztések egyértelmű célja, hogy az összes Indamedia-kiadvány olyan domináns helyzetbe kerüljön szegmensében, mint saját területén az Index vagy a Femina.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!