2p

A hazai vállalkozások jelentős körét érinti.

Decembertől hatályba lép a Panasztörvényként is emlegetett jogszabály módosítása, amely a magyar vállalkozások jelentős körét kötelezi olyan csatornák kialakítására, amely lehetőséget ad a belső visszaélések, szabálytalanságok bejelentésére. Ennek biztosítása nemcsak adminisztratív terhet jelent az érintett vállalkozások számára, de komoly szakértelmet is feltételez. A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) a bejelentési rendszer bevezetését és működtetését biztosító szolgáltatást kínál a vállalatok számára.

A BKIK, és a Magyar Ingatlanközvetítők Országos Szövetsége (MIOSZ) közös információs napján, a Magyar Ügyvédi Kamara (MÜK) szakértőinek részvételével tájékoztatást nyújtottak az érintett cégeknek arról, hogyan tudnak az adatvédelmi szabályokat is betartva megfelelni az őket érintő kötelezettségeknek, amelyeket a 2023. évi XXV. törvény ró rájuk. A 2023 július 24-én hatályba lépett jogszabály a Pénzmosás és a terrorizmus finanszírozása megakadályozásáról szóló törvény (Pmt) hatálya alá tartozó, illetve 2023. december 17-től a legalább 50 foglalkoztatottal rendelkező foglalkoztatókat érinti – ez csak Budapesten mintegy 65 ezer vállalkozást jelent.

Jól jöhet a lehetőség a cégeknek. Fotó: Depositphotos
Jól jöhet a lehetőség a cégeknek. Fotó: Depositphotos

A rendezvényen a szakértők arra hívták fel különösen a figyelmet, hogy a törvény hatálya alá tartozó kisebb vállalkozásoknak a pártatlanság biztosítása nehézséget okozhat, ezért megfontolandó a külső megbízott szervezet igénybevétele. Az eddigi adminisztratív kötelezettségek mellé továbbiak is hárulnak a foglalkoztatókra, amelyek jogi szakértelmet igényelnek, és amit egy professzionális szolgáltató le tud venni a vállukról. Így a vállalkozások valóban csak a rendszer előnyeit tapasztalják meg, és a szervezet működésének javítására tudják fordítani a figyelmüket. 

A törvény által a vállalkozásokra rótt feladatok ellátására a BKIK a Magyar Ügyvédi Kamara szakértőivel egyedi visszaélés-bejelentési megoldást dolgozott ki a vállalkozások részére. A komplex szolgáltatással a fővárosi kamara célja, hogy levegye a vállalkozások válláról az adminisztrációs terheket. A rendszer működtetése során a BKIK begyűjti a szükséges információkat, fenntartja a bejelentés csatornáit, tájékoztatja a feleket, valamint szakértői a pártatlanság biztosításával kivizsgálják a bejelentéseket és intézkedési javaslatot tesznek a megoldásra. 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!