6p

Földbe áll a magyar gazdaság? Okozhat földrengést az amerikai elnökválasztás? Mire lesz elég a kormány akcióterve?
Online Klasszis Klub élőben Pogátsa Zoltánnal!

Vegyen részt és kérdezzen Ön is a közgazdász-szociológustól!

2024. október 31. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Tapogatózás helyett már az év első napjától egymásnak esik a két nagy kereskedelmi csatorna. Mind a TV2, mind az RTL Klub közönségkedvenc produkciókkal rukkol elő. Vajon ezek a programok ott folytatják, ahol a korábbi évaduk véget ért? Vagy valamelyik kevésbé lesz sikeres?

Az év végén mindkét csatorna kiadta a „győzelmi” jelentését. Az erős ősznek köszönhetően az RTL Klub egyértelműen vetélytársa fölé kerekedett, főműsoridőben (19-23 óra között) a kereskedelmi célcsoportban (18-49 évesek) döntő többségben ez a csatorna diadalmaskodott. Ráadásul az utolsó negyedévben, ha nem is az aranykort idézte a közönségarány (amikor heti átlagban akár a nézők egyharmadát is elérte az RTL), de a szebb időket elevenítette fel. Az RTL Klubnak ugyanis volt olyan hete, amikor heti átlagban a tévé előtt ülők ötöde őket nézte (főműsöridőben a kereskedelmi célcsoportban). Ehhez a saját műsorstruktúra jó összeállítása mellett az is kellett, hogy a TV2 betlizzen. Hétköznapokon a Konyhafőnök remek számokat ért el, miközben a TV2 új sorozata, a Mintaapák elfogadhatóan, a többi műsor (Újratervezés című reality, és a Nyomd a gombot, tesó) viszont kifejezetten gyengén teljesített. A záró hetében a Konyhafőnök VIP hétfőn, kedden, csütörtökön és a pénteki finálé napján is kimagasló számokat hozott. Ez azt jelenti, hogy az utolsó adást a tévé előtt ülők ötöde nézte mindkét fontos célcsoportban, a teljes lakosságot nézve mindez 800 ezer feletti nézőt jelent.

 

Miután az egyedi csatorna szintjén az év utolsó harmada kevésbé volt sikeres a TV2 számára, így ők portfólió szinten büszkélkedtek. Azt írták közleményükben, hogy 2019-ben a TV2 Csoport mindhárom célcsoporton – ők ugyanis az iparágban általánosnak tekintett 18-49 és teljes lakosság (4 évnél idősebbek) mellett a 18-59 éveseket is vizsgálják - vezetett az RTL Magyarországgal szemben, így a legnézettebb csatornaportfólió volt a január 1-től december 11-ig tartó időszakban. (A helyzet az év végén sem változott – szerk.) Ha a megnyert napok számát vizsgáljuk a TV2 Csoport idén 346 napból 222-t nyert meg az RTL Magyarország 124 napjával szemben. (Korábban foglalkoztunk a témával, és arra jutottunk, hogy az eltérés több okra vezethető vissza, a legfontosabb, hogy TV2 Csoport több csatornával rendelkezik, de az is lényeges szerepet játszik, hogy az RTL Magyarország elsősorban az esti időszakban kínál nagyobb érdeklődésre számot tartó programokat, míg a TV2-nél például a reggeli és a koradélutáni műsorsávban is komolyabb a kínálat.)

Karácsonykor Kevint nézték a magyarok

Ami az év végét illeti, mondhatnánk, természetesen a Reszkessetek betörők volt a nézők kedvence. Gyakorlatilag az elmúlt 10-15 évben mindig így volt, függetlenül attól, hogy éppen melyik csatornán futott a film. Az ugyanis hosszú időn át az RTL Klubon volt látható, majd 2017 karácsonyától már a TV2-n futott a legendás trilógia. A kereskedelmi célcsoportban a 24-én vetített első, majd a 25-én műsorra tűzött második rész tarolt. Érdekesség azonban, hogy az időseket felülreprezentáló tejes lakosság esetén mind az RTL Klub Híradója, mind a Tények és a Tények plusz több adása is nézettebbnek bizonyult.

Ahogy mindig, ezúttal is Kevin volt a nézők kedvence
Ahogy mindig, ezúttal is Kevin volt a nézők kedvence

A film első és második része is 700 ezer körüli nézőszámot ért el, ami viszont nem számít kiemelkedőnek. Aki a korábbi évek kínálatából arra gyanakodna, hogy az idősebb nézők a Duna TV-re kapcsoltak és a Sissi című film részeit, vagy A muzsika hangja című örökzöldet nézték, annak csalódnia kell. A közszolgálati csatorna ugyanis idén karácsonykor „nem követte a hagyományokat” és nem adta egyik műsort sem. Bár nem karácsonykor, csak december 29-én került az RTL Klub műsorára egy másik év végi klasszikus, a Neveletlen hercegnő, amely erősebb konkurencia híján így jobban is teljesített.

Erős lesz az év eleje

Ami az év elejét illeti, mindkét nagy kereskedelmi csatorna erősen fog kezdeni. A TV2 esetében ez persze nem meglepő, hiszen ahogy fent jeleztük, az őszi időszak gyengén sikerült a csatornánál. Ezért most a tavalyi évkezdethez hasonlóan az Exatlon című sportrealityt tűzik műsorra. Az ügyességi és erőnléti vetélkedő 2019-ben nagyon erősen teljesített, a tavaszi időszakban a vállán vitte a csatorna nézettségét, és ennek a programnak volt köszönhető, hogy a TV2 tartani tudta a lépést a vetélytársával. Ha csak ezeket vesszük, akkor azt mondhatnánk, hogy a műsor ezúttal is tuti siker lesz, a helyzet azonban ennél bonyolultabb. A csatorna ugyanis ősszel két másik sportrealityvel is megpróbálkozott, de a Fuss család, fuss és a Catch! - Úgyis elkaplak! is csúfos kudarc volt. Így viszont vannak most az indulás előtt kérdőjelek. Ha a műsor várható eredménye kapcsán a pro és kontra érveket nézzük, akkor ellene szólhat, hogy a nézők talán telítődtek a sportvetélkedőkkel. Mellett viszont azt hozhatjuk fel, hogy egyrészt egy sikeres formátumról van szó, ami „visszahozhatja” a nézőket. Az is az Exatlon mellett szó, hogy a szereplőgárda sokkal erősebbnek tűnik, mint az első évad esetében, és úgy tűnik, hogy a TV2 a műsor promóciójára is nagy hangsúlyt fektet.

Vélhetően idén is láthatunk majd drámai képsorokat az Exatlonban (Forrás: TV2)
Vélhetően idén is láthatunk majd drámai képsorokat az Exatlonban (Forrás: TV2)

Az ellenérvek között persze ott van az is, hogy az RTL Klub sem fog ölbe tett kézzel várni a konkurenciára, ők is erős programkínálattal indulnak. Január elsején egy új napi sorozattal kezdenek. A Bátrak földje címet viselő napi sorozata első évada 80 részes lesz, 1865-ben játszódik és szerelmi viszályok állnak a történet középpontjában. A sorozat producere Kalamár Tamás lesz, aki igazi nagyágyúnak számít, hiszen a Barátok közt atyjaként emlegetett szakember több, mint 7000 epizódot gyártott le az ország egyik legsikeresebb szappanoperájából, majd később az Oltári csajok című sorozatot is ő jegyezte.

Január elsején indul a Bátrak földje (Forrás: RTL Klub)
Január elsején indul a Bátrak földje (Forrás: RTL Klub)

Emellett január másodikától folytatódik Ökörapáti lakóinak története is, vagyis indul a Drága örökösök harmadik szériája. Így januárban az RTL Klub főműsoridős kínálatát gyakorlatilag három sajátgyártású sorozat fogja jelenteni, hiszen az esti műsorsávban ott lesz majd a Barátok közt is. Emellett 7 órától a Fókusz lesz látható a csatornán.

Hamarosan jön A mi kis falunk

A hétvégi időszakban sem fog egyébként az RTL Klub lazsálni, hiszen a vártnál korábban, már január 11-én visszatér A mi kis falunk. Aki elvesztette volna a fonalat, annak felidéznénk, hogy az RTL Klub közönségkedvenc heti sorozatának a negyedik évada tavaly ősszel elindult, és öt epizódot vetítettek le belőle. Majd ezt váltotta szombat esténként az X-Faktor, amelynek első négy adása nagyon erős számokat hozott, amely az élő adásokra ugyan némileg visszaesett, de így is a lélektani egymilliós szint körül alakult, ami manapság kimagaslónak mondható. Januárban tehát Pajkaszeg lakóinak kalandja a 6. résszel folytatódik. Azt a csatorna nem közölte, hogy hány részes lesz a széria, de ha a hasonlóan kettévágott 3 évadot vesszük, az összességében az őszi és a tavaszi részekkel együtt 17 epizódot ölelt felt. Ez azt jelenti, hogy a január elejei indulás mellett április első felére futhat le ennyi résszel A mi kis falunk 4 szezonja.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!