2p

Eredménytelen lett a nyugat-magyarországi utánpótlás-nevelési centrum tervezésére és kivitelezésére kiírt közbeszerzési eljárás, mivel kevés a fedezet még a legolcsóbb ajánlatra is.

A Nemzeti Sportközpontok még februárban írt ki közbeszerzési eljárást a nyugat-magyarországi utánpótlás-nevelési centrum tervezésére és kivitelezésére közbeszerzési eljárást. A szombathelyi fociakadémiaként is aposztrofált projektre az állam adott pénzt korábban, összesen 3,071 milliárd forintot, ez azonban úgy tűnik, nagyon kevés. 

Az uniós közbeszerzési értesítőben pénteken megjelent hirdetmény szerint a kevés fedezet miatt kellett eredménytelennek nyilvánítani a tendert. 

Fotó: MTI
Fotó: MTI

A közbeszerzési hatóság adatbázisában elérhető összefoglaló tájékoztatás szerint a feladatra két, kormányközeli, közbeszerzéseken taroló cég jelentkezett.

  • A ZÁÉV Építőipari Zrt. nettó 5,71 milliárd forintért, 
  • a West Hungária Bau Kft. pedig nettó 6,091 milliárdért húzta volna fel az akadémiát. 

 

A rendelkezésre álló fedezet ezen összegek töredéke, a ZÁÉV 86 százalékkal, a WHB pedig 98 százalékkal több pénzből tudná megcsinálni a beruházást. A tervezett akadémia területén lenne

  • egy oktatási épület, 
  • egy kiszolgáló épület,
  • 5 füves labdarúgó pálya, 
  • 1 műfüves pálya, 
  • 66 férőhelyes gépkocsi parkoló, 
  • 2 buszparkoló, 
  • és 14 kerékpár tároló. 

 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!