2p

Ebben a régióban mi otthon vagyunk, ez felelősséggel jár, ezt a részvényeseknek is tudomásul kell venniük – mondta Hernádi Zsolt az InfoRádió Aréna című műsorában.

A nyersanyag-ellátás folyamatosan biztosított Magyarországon. A Molnak két feladata is van ezen a területen, az egyik a kőolajtermékek piacra juttatása, a másik pedig a nagynyomású földgáz-vezetékhálózat működtetése, mindkettő a mi felelősségünk. Persze a háborút mi is látjuk, nekünk is van B tervünk, hogy mi történik akkor, ha… – mondta Hernádi Zsolt, a Mol elnök-vezérigazgatója az InfoRádió Aréna című műsorában.

Hernádi Zsolt, a Mol elnök-vezérigazgatója a március 10-én tartott Kormányinfón. Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt
Hernádi Zsolt, a Mol elnök-vezérigazgatója a március 10-én tartott Kormányinfón. Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt

A Mol vezetője felidézte, hogy jelenleg a kőolaj nagy része a Barátság-vezetéken érkezik Százhalombattára, és ez még a KGST ellátási útvonala. A másik lehetséges útvonal történetéről pedig elmesélte, hogy Magyarország, Csehszlovákia és Jugoszlávia az első olajválság idején nem kapta meg a Szovjetunióból a szükséges olajmennyiséget, ezért hozzájárultak ahhoz, hogy megépítsék az Adria olajvezetéket. Ez az omisalji kikötőből vezet Magyarországra egy belgrádi leágazással, és Százhalombattáról megy tovább Prága felé. Az utóbbi időben a Mol fejlesztette ezt az útvonalat is, és ma már innen is el lehetne látni a Százhalombattán és a Pozsonyban lévő finomítókat.

Ami potenciálisan nehézséget jelent, hogy a százhalombattai finomító orosz kőolajra lett optimalizálva. Hernádi Zsolt elmondta, már tesztelték, és a nem Ural típusú kőolajból legfeljebb 35 százalék az, amit be tudnak dolgozni. A Mol vezetője jelezte, ha egyszer arról születik döntés, hogy megszűnik az orosz importlehetőség, azt nem lehet megtenni egyik napról a másikra, akkor két-négy év alatt rengeteg pénzt el kell költeni rá, és ennek a megtérülésére nincs esély.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!