3p

A Quantis Finance Kft. eredménye nyereségből azért fordult veszteségbe, s kényszerült emiatt jelentős tőkeleszállításra, mert az új lakástakarék-szerződések utáni állami támogatás 2018 október közepi eltörlése miatt már nem tudta értékesíteni az addig a közvetítői jutalékai közel 60 százalékát adó Erste Lakástakarékpénztár termékeit.

A Quantis Finance Kft. május 7-ei taggyűlésén a törzstőkéjét 7 millió forinttal, 9 millióra szállította le, veszteségrendezés miatt – olvasható a legfrissebb cégközlönyben. Az már az Opten céginformációs rendszerből derül ki, hogy a kft 2019-es éve meglehetősen gyengére sikeredett: közel 17 millió forintos nettó árbevétele a 2018-as 55 milliós forgalmának még a harmadát sem érte el, miközben az eredménye nyereségből (1,8 millió) csaknem 2 milliós veszteségbe fordult, emiatt a saját tőkéje 9 millióra zuhant. Mivel ez kevesebb a törzstőkéje kétharmadánál, a cégnek tőkeleszállítást kellett végrehajtania.

Nagyot változott a matek. Fotó: Pixabay
Nagyot változott a matek. Fotó: Pixabay

Az árbevétel ekkora mértékű zuhanását az idézte elő, hogy legnagyobb vevője, az Erste Lakástakarék részére a 2018-as törvényi változás miatt 2019-ben már nem tudott értékesíteni – kapunk magyarázatot a Quantis tavalyi éves beszámolójának kiegészítő mellékletéből.

Ez vélhetően arra való utalás, hogy a 2018. október 17. után megkötött lakástakarék-szerződések után nem jár a 30 százalékos, maximum évente 72 ezer forintos állami támogatás, mely miatt az Erste Lakástakarék egészen 2019. május 10-éig nem értékesített új terméket, akkor jelent meg a nem állami támogatásos módozataival.

Ezt a kiesést ugyanis a cég más termékek eladásával nem tudta ellensúlyozni. Csak érzékeltetésül: a tavalyelőtt még 54,7 milliós közvetítési jutalékából ugyanis 32,3 millió származott az Erste Lakástakaréktól (ez közel 60 százalékos arány).

A törzstőke-leszállítás összege az egyes tagok törzsbetéteit törzsbetéteik arányában csökkenti, így a tulajdoni arányok nem változtak: a kft 80 százalékos tulajdonosa továbbra is a Quantis Holding Zrt., míg 20 százalékos üzletrészt Adrovitz Botond birtokol.

A Quantis Holding az egykori Brokernet jogutódja, 2013 május végétől tevékenykedik ezen a néven. A 2014-ben még 1 milliárd forint feletti árbevétele 2018-ra kétharmadára, 643 millióra csökkent, miközben az adózott nyeresége még ennél is jobban, 331 millióról 15 millióra apadt.

A Quantis Finance Kft.  2001 februárjában alakult, Palládium-Brókerház Biztosítási Alkusz Kft.-ként, mai nevét 2014 áprilisában vette fel. Fő profilját a biztosítási ügynöki brókerkedésről 2017 februárjában egyéb pénzügyi kiegészítő tevékenységre változtatta, miközben továbbra is utazik az ingatlanbizniszben.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!