8p

A pletykák szerint ugyan a miniszterelnök nem érez komoly rokonszenvet a golfozás iránt, a környezetében mozgó vállalkozók, ha lassan is, de teret hódítanak a greeneken is. A keddi hírek szerint például Mészáros Lőrinc vett egy pályát.

A 2000-es évek közepén úgy tűnt, a minőségi turizmus egyik fontos szegmense lehet akár Magyarországon is a golf sport. Többen próbálták meglovagolni az Amerikából induló, de Dél-Európába is begyűrűző trendet, és fogtak olyan resortok építésébe, aminek egy golfpálya állt a középpontjában. A nagy reményekkel induló fejlesztések közül aztán alig-alig valósult meg valami, a legtöbb projektet megfojtotta a világon 2008-ban végigsöprő hitelválság.

A helyzetet tovább rontotta, hogy a már meglévő pályák közül volt hitellel terhelt, amelynek tulajdonosai csődbe mentek. Az egykor felkapott gödi pálya például hiába volt a legjobb elhelyezkedésű - vagyis a fővároshoz legközelebb eső - létesítmény, a cég körüli problémák miatt egy hitelező bankhoz került, ahol nem tudták sem üzemeltetni, sem a minőségét fenntartani. A leromlott golfpálya pedig azóta kutyafuttatóvá silányult, és "folyamatosan eladó".

Ugyancsak bezárta kapuit az egyetlen kelet-magyarországi golfprojekt, a Vámospércs mellett tíz éve megépített golfpálya; ez és a szebb napokat látott bükfürdői létesítmény is régóta keres egy gondos gazdát.



Jöjjön el a 2019-es év egyik legizgalmasabb KKV-eseményére! Több mint 50 előadó és panelbeszélgetés-résztvevő 5 szekcióban! Hogyan tudják kihasználni a magyar KKV-k a digitalizációban rejlő lehetőségeket, és miből tudják ezt finanszírozni? A geopolitikai kihívások, a Brexit és a kereskedelmi háború tükrében mi vár a magyar KKV-kra?
Néhány név az előadók közül: MAGYAR LEVENTE - Külgazdasági és Külügyminisztérium, miniszterhelyettes - JAKAB LÁSZLÓ - Innovációs és Technológiai Minisztérium, miniszteri főtanácsadó - FÁBIÁN GERGELY - Magyar Nemzeti Bank, igazgató - WOLF LÁSZLÓ - OTP Bank, vezérigazgató-helyettes - JELASITY RADOVAN - Erste Bank, vezérigazgató - BALOG ÁDÁM - MKB Bank, elnök-vezérigazgató - HEGEDÜS ÉVA - Gránit Bank, elnök-vezérigazgató - BÚZA ÉVA - Garantiqa, vezérigazgató - RASKÓ GYÖRGY - agrárközgazdász - SALGÓ ANDRÁS - BMW Group Magyarország - FERNBACH ZOLTÁN - Mercedes-Benz Hungária Kft., Hálózatfejlesztési és tréning igazgató - LAUFER TAMÁS - IVSZ, elnök
*/

Nálunk a rendszerváltás után sem alakult ki élénk golfélet, ellentétben például a környező országok közül Ausztriával vagy Csehországgal, vagy a golf terén is dinamikusan fejlődő Szlovákiával, ahol mind hobbi, mind profi szinten jelentős számú játékost tartanak nyilván. Így a gazdasági válság az egyébként is gyenge lábakon álló sportágat itthon tovább rombolta, ráadásul a pályafejlesztők által remélt nyugat-európai és amerikai turisták sem özönlötték el az országot. Reményt jelentett ugyanakkor, hogy a golf is bekerült az olimpiai sportágak közé, így a sportágban érdekeltek bízhattak abban, hogy az emiatt megítélt támogatások hozzájuk is eljutnak. A probléma az volt, hogy versenyképes játékosok hiányában nem mozdult meg komoly összeg.

Tiborczék már vettek egy pályát?

Talán nem meglepő, hogy a golfban érdekelt klubok - hasonlóan más sportágakhoz - kapva-kaptak a lehetőségen, amikor egy politikaközeli személy a szövetség elnöki posztjára aspirált. Így került 2017 tavaszán a Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) akkori első embere, Szivek Norbert a Golfszövetség elnöki székébe. Az elnök a pletykák szerint jó viszont ápolt a miniszterelnök lányával, Orbán Ráhellel, és annak férjével Tiborcz Istvánnal. Emiatt sokak számára nem is keltett túl nagy meglepetést, hogy Szivek és a Balaton környéki idegenforgalomban erős pozíciókat építő miniszerelnöki vőhöz köthető vállalkozó vette meg a Balatonudvardiban található pályát.

Tiborcz Istvánékat sejti a sajtó a Balatonudvari golfpálya mögött (Forrás: balatongolf.hu)
Tiborcz Istvánékat sejti a sajtó a Balatonudvari golfpálya mögött (Forrás: balatongolf.hu)

A golfpálya 2017 őszén, több sikertelen próbálkozás után, 390 millió forintért kelt el, az új tulajdonos a Vaperty Investment Zrt lett. Ennek egyedüli tagja Vagács András, aki a 24.hu korábbi írása szerint ezt megelőzően számos ingatlanügyletben működött együtt a vagyonkezelő fejével. Szivek ugyan a 2018-as választások után pozíciót vesztett, és távozott az MNV éléről, ám "nem hagyták az út szélén", mert ezt követően is stratégiai tanácsadóként dolgozott a társaságnál.

Forrásaink szerint amióta új tulajdonosnál van a klub, a várt fejlesztések elmaradtak és a pálya állapota sem a legjobb. Régóta keringenek viszont olyan pletykák, hogy uniós forrásokból fogják a létesítményt fejleszteni, és komolyabb szállodaépítési projekt várható. Úgy tudjuk egyébként, hogy nem ez az egyetlen golfpálya, ahol egy szálloda felhúzásától remélnek a tulajdonosok komolyabb forgalmat. Korábban ugyanis arról is lehet hallani, hogy a most tulajdonost váltó, máriavölgyi (Alcsút) komplexum mellett is létesülhet előbb-utóbb egy hotel.

Nem jó lóra tett Széles

A hazai golféletben a fent említetteknél régebb óta van jelen egy kormányszimpatizáns nagyvállalkozó, Széles Gábor. A miniszterelnökért, illetve annak politikájáért mindig határozottan kiállt a vállalkozó, akár egykori médiaérdekeltségeiről volt szó, mint az Echo TV, akár "civilként" a Békemenet egyik fő arcaként.

A golfba vélhetőleg üzleti alapon beszálló Széles Gábort talán azok a tanácsadói vehették rá a pályaépítésre, amelyek arról szóltak, hogy a sportág hamarosan robbanásszerű fellendülésnek indul Magyarországon. A vállalkozó a Balaton nyugati végénél, Zalacsányban építette meg a gazdasági világválság alatt elakadt, eredetileg ír befektetők által megálmodott golfpályát, ám a tervezett teljes ingatlanprojektet nem folytatta, önmagában egy golfpálya pedig nagyon hosszú távon térül meg, illetve a magyar viszonyok között könnyen lehet, hogy úgy soha nem lesz a pénzénél a beruházó. Mint a sportágat ismerő forrásunk mondta, az ottani pálya tip-top állapotban van, egyértelműen a legjobb most Magyarországon, ám hátránya, hogy "nincs ott semmi" és távol van Budapesttől, és bár a pálya népszerű a turisták között, egy stabil bázis nélkül (ami Máriavölgyben megvan) ez kevés az üdvösséghez. Nem véletlen, hogy állítólag Széles régóta szabadulna ettől a befektetésétől, ám miután egy jó állapotú pályáról van szó, ezért a vállalkozó nem fogja telekáron elkótyavetyélni, így viszont vevő nem igazán akad.

Egy nagyvállalkozó viszont kiszállt

Ha már golfban érdekelt nagyvállalkozó, akkor mindenképpen említésre méltó Csányi Sándor, illetve családjának "kalandja" a szektorban. Csányi Sándor bankár fia, a család élelmiszeripari érdekeltségeit összefogó Bonafarm Zrt. vezérigazgatója, Csányi Attila vette meg 2012 novemberében az Alcsúton található pályát. A hírek természetesen arról szóltak, hogy a miniszterelnök szülőfaluja mellett található golfklub szép jövő elé néz, az új tulajdonosok komoly tőkét akarnak beleinvesztálni. Forrásaink szerint Csányi Attiláék valóban költöttek a klubra, ám volt arra is precedens, hogy a sajtó célkeresztjébe kerültek, például 2017-ben, amikor százmillió forint kapott az alcsútdobozi Pannónia Golf & Country Club. Akkor a cél elvileg az volt, hogy a pénzből szálláshelyeket létesítsenek a Junior Golf Akadémia növendékei számára.

Ez az impozáns klubház is a Mészáros birodalom része lett
Ez az impozáns klubház is a Mészáros birodalom része lett

A fejlesztések és a fővároshoz közeli fekvésének köszönhetően állítólag nem ment rosszul az alcsúti pálya, amit alátámaszt, hogy a Pannónia Golf & Country Club mögött álló cég, a Golf & Country Club Máriavölgy Zrt. árbevétele szépen növekedett az elmúlt években. A 2017-es beszámoló szerint közel 300 milliós árbevételt realizáltak az egy évvel korábbi 254 millió után. Igaz, egyik évben sem sikerült a társaságnak nyereséget elérnie. A pletykák szerint egyébként a tulajdonos rendszeresen feltűnt Alcsúton, és Csányi Attila időnként golfozott is saját klubjában.

Vélhetőleg azonban sem az üzleti szempontok, sem a sport iránti elkötelezettség nem játszott komoly szerepet abban, hogy Csányiék eladták a pályát a kedden megjelent sajtóértesülések szerint. A vevő ugyanis Mészáros Lőrinc, akitől viszont a hírek szerint igen távol áll ez a mozgásforma, de az sem jelenthetett nagy vonzerőt, hogy a cégbirodalmához képest elhanyagolható méretű ez a sportvállalkozás. Az viszont erősen motiválhatta a tulajdonosváltást, hogy Orbán Viktor gyerekkori barátja az utóbbi időben állítólag igyekszik a szűkebb környezetében lévő fontosabb vállalkozásokat felvásárolni, így a Felcsút környéki Váli-völgyben és a Zsámbéki medence környékén is több akvizíciója volt. Ezek közül a legnagyobb visszhangja a Talentis Group megszerzésének volt, amely egyébként most a golfklub új gazdája is lett.

Golfpályák és tulajdonosaik

A cikkben említetteken túl több 18 lyukú pálya is található Magyarországon, ezek vagy eladósorban vannak, vagy stabil tulajdonosi háttérrel működnek. Szomorú sors jutott a vámospércsi pályának, amely becsődölt és évek óta zárva van, de azt talán még fel lehetne támasztani ellentétben a gödivel. Bükfürdő is átélt pár éve egy csődöt és azt követően tulajdonost váltott, ám állítólag a mostani tulajdonosok is szabadulnának a golfklubtól.

"Normálisan" működik a Tatán található klub, amely mögött Bábos János áll. Hasonló a helyzet Hencsén a Bánhidy család kezében lévő pályával. Az első "modern" magyar golfpályát, a kisoroszi pályát Nagy István támasztotta fel "hamvaiból". A terület osztatlan közös tulajdon volta miatt a tulajdonviszonyok zavarosak, de alighanem létezik az az összeg, amiért ezt a pályát is meg lehet vásárolni.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!