2p

Garancsi István focicsapata július 1-től MOL Vidi FC néven folytatja.

Július 1-től MOL Vidi FC néven folytatja a labdarúgó OTP Bank Ligában címvédő Videoton FC. A klub honlapjának pénteki beszámolója szerint az egyesületet 2010 óta támogató MOL az új idénytől már névadó szponzorként áll a háromszoros bajnokcsapat mögé.

"Feladat, hogy a Vidi tovább erősödjön, és hogy az európai versenysorozatokban minden évben reális esélyekkel harcoljon a csoportkörért" - mondta a klub honlapjának Garancsi István tulajdonos. - "Céljaink így egybeesnek, és a névadó szponzorság egy újabb komoly mérföldkő ezen az úton. A gyakorlatban persze ez azt is jelenti, hogy a még több támogatásért cserébe tőlünk is többet várnak el: pont úgy, ahogy a szurkolóink is."



Elmondta, a névváltoztatásra azért volt szükség, mert a Videoton vállalatcsoporttal nincs szponzorációs együttműködésük, így azonban "az identitásunk megmaradt". Hozzátette, hosszú távú, emelt összegű támogatásról állapodtak meg a MOL-lal, s ennek következtében tovább tudják erősíteni a csapatot. "Azt gondolom, hogy minden eddiginél reálisabbá vált a csoportkör elérése. Sőt, ez is a kitűzött célunk: minden évben csoportkörbe jutni" - szögezte le.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!