2p

Az illúziók vége – a racionalitás kezdete –
úgy tűnik el az ESG, hogy velünk marad?

Klasszis Fenntarthatóság 2025 konferencia

2025. november 4., Budapest

Jelentkezzen most!

Befektetési portfoliójának bővítése és növekedési terveinek megvalósítása érdekében 54,7 milliárd forintnyi forrást von be a WING Zrt. a Magyar Nemzeti Bank Növekedési Kötvényprogramja keretében.

A jegybank és egyéb intézményi befektetők által lejegyzett vállalati kötvények futamideje 10 év, hozama 3,56 százalék. A cég közleménye szerint a kibocsátás sikere egyértelmű pozitív visszajelzés a piac részéről a vállalat professzionalitására, stabilitására, megbízhatóságára és piaci erejére vonatkozóan.

A bevont forrást a befektetési portfoliójának további bővítésére, illetve növekedési terveinek megvalósítására kívánja fordítani a WING. Az MNB tavaly nyáron indította el vállalati kötvényvásárlási programját, amelynek keretösszegét tavaly decemberben 450 milliárd forintra emelte meg.

Az Ericsson új székháza Budapesten
Az Ericsson új székháza Budapesten

A cégnek a fókuszterületet jelentő irodaházak mellett, ipari ingatlanok, kereskedelmi ingatlanok, szállodák és lakóparkok is a portfoliója részét képezik. A vállalat fejlesztései a világ vezető nagyvállalatainak székházépületei, köztük a Magyar Telekom székháza, az Ericsson székháza vagy az épülő Siemens-evosoft székház.  A vállalat diverzifikált ingatlanportfoliója híven tükrözi a WING prudens befektetői stratégiáját. A cég fejlesztői tevékenysége itthon és a régióban, Lengyelországban is aktív. További folyamatban lévő beruházásai a Liberty Irodaház, a BB Hotel, a Kassák Residence és Kassák Passage lakóparkok, valamint a Park West és Metropolitan Garden lakóprojektek. Lengyelországban pedig a cég leányvállalata, a legnagyobb lengyel ingatlanfejlesztő, az Echo Investment fejlesztésében épül számos lakó és irodaprojekt, köztük városképformáló nagyprojektek, mint a varsói Brewery, vagy a katowice-i Face2Face. Az elmúlt években gyors növekedést produkáló ingatlanfejlesztő, a várakozások szerint, az elkövetkező időszakban további fejlődés előtt áll - fogalmaz a cég közleménye. 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!