4p

Akik a novemberi kampányidőszak után, január elsejével új kötelező gépjármű felelősségbiztosítási (kgfb) szerződést kötöttek, azoknak február 29-én éjfélig kell eljuttatniuk az esedékes díjrészleteket régi vagy új biztosítójukhoz. A biztosítással nem rendelkező hazai gépjárművek aránya az európai átlag alatt van – állapítja meg közleményében a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ).

A hazai, segédmotoros kerékpárok nélkül számított, és kötelező felelősségbiztosítással (kgfb) rendelkező gépjármű állomány már jóval túllépte az ötmilliós darabszámot és túlnyomó részük magántulajdonban lévő személygépkocsi. Ezek közül már csak nagyjából minden ötödik (22,89%) autós kgfb-szerződésének az évfordulója az év első napja. A személygépkocsik esetében még alacsonyabb az arány: közel 726 ezer jármű szerződése fordult az év végén a MABISZ adatai szerint.

illusztráció (MTI)
illusztráció (MTI)

A tavalyi év végével az érintettek közül 141 836 gépjármű szerződése szűnt meg különböző okok miatt. A társaságok ezen belül  - az értékesített gépjárművekkel együtt - csupán hatvannégyezer magánszemély által üzembentartott személyautó szerződését törölték év végével. (Tavalyelőtt hatvannyolcezren voltak). Az év végén biztosítót váltók autóinak jellemzően öregebb az életkora, valamint magasabb a bónusz fokozata (mintegy háromnegyedük B10 besorolású), mint az éves átlag. Kgfb-díjuk ezért jóval alatta marad a teljes gépjármű állományénak, így a biztosítói ajánlatok közötti különbségek is kisebbek, mint más időszakokban. Mivel pedig az új ügyfeleknek ugyanolyan kedvezmények járnak, mint a régebbieknek, így ezeknek is kisebb a szerepük a versenyben. 

Akinek még nem rendeződött a bonus-malus fokozata, (ezerkilencven ilyen magánszemély autós szerződés van) annak az elkövetkező napokban érdemes felvennie a kapcsolatot a biztosítójával. A jogszabály szerint ugyanis legkésőbb a kgfb-díj esedékességétől számított 60 napos türelmi idő végéig kell beérkeznie a biztosító társasághoz az aktuális díjrészletnek – ez a január 1-jei évfordulós szerződéseknél március 1-je a szökőév miatt február 29., ami  szombatra esik. Ha csekken történik a díjfizetés, mindenképpen érdemes néhány napos átfutási idővel számolniuk az ügyfeleknek. Abban az esetben, ha március elsején február 29-én éjfélig nem érkezik be az összeg a biztosítóhoz, úgy az ügyfél szerződése díjnemfizetés miatt megszűnik, és a díjjal nem fedezett időszakra a törvény rendelkezései szerint fedezetlenségi díjat kell fizetni. Az ebben az időszakban okozott kárt pedig teljes egészében a károkozónak kell megtérítenie. 

A fedezetlenségi díj felszámítását 2010. január 1-je óta törvény írja elő, annak kiszámítása napi díjszámítással történik, amely személygépkocsik esetében, 2020-ban – a gépjárművek teljesítményétől függően – 510-1140 forint naponta. Nagyobb tehergépjárművek, vontatók esetében pedig a napi több ezer forintot is elérheti. Érdemes még tudni, hogy ha a kgfb-szerződés díjnemfizetés miatt szűnik meg, azt kizárólag a korábbi biztosítónál lehet újrakötni ugyanazon biztosítási időszakra.

A MABISZ figyelmeztet arra is: az, hogy egy jármű hosszabb ideig nincs használatban, még nem mentesít a törvény szerinti biztosítási kötelezettség alól. Aki hosszabb ideig nem használja járművét, annak érdemes a közlekedési hatóságnál ideiglenesen kivonatni a járművet a forgalomból, ugyanis csak ez esetben nem kell biztosítás díjat fizetnie az adott időszakra!

A fedezetigazolás meglétével, a zöldkártya rendszerrel foglalkozó illetékes nemzetközi szervezet, a Council of Bureaux (CoB) 2018-as összehasonlító adatai szerint egyébként az akkori mintegy 5,26 milliós magyar gépjárműállományból több mint nyolcvannégyezer nem rendelkezett biztosítással (1,6%). Harminc európai állam regisztrált gépjárműállományát (kb 380 millió) illetve biztosítatlan járműveit (kb 11,7 millió) tekintve ez az átlag (3,2% körüli) alatti arány. Egyfelől Németországban 0,01%, Ausztriában 0,1% Szerbiában 0,20%, Szlovéniában 0,22%, Lengyelországban 0,29% ez a mutató, Szlovákiában a miénkhez hasonló (1,58%). Másfelől Romániában 5,22%, Spanyolországban, Görögországban, Olaszországban pedig a hat százalékot meghaladó. Ukrajnában minden tízedik gépjárművel (10,22%), Portugáliában egyenesen minden harmadik-negyedikkel (28,07%) történő ütközéskor számíthatunk arra, hogy annak vezetője nem tud felmutatni érvényes kötelező biztosítást.

Frissítés: eredetileg március 1-je éjfél szerepelt a szövegben határidőként, de ez a szökőév miatt téves volt, a MABISZ későbbi javítása nyomán átírtuk a valós, február 29-i dátumra. A tévedésért elnézést kérünk.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!