3p

Az állami hirdetések, és kábelszolgáltatóktól érkező díjak révén jelentősen növekedett a TV2 árbevétele, ennek ellenére továbbra is veszteséges volt a médiavállalat.

A TV2 eredményéből kiderül, hogy ugrásszerűen növekedtek a társaság bevételei, hiszen a 2016-os 23,6 milliárdos árbevételt követően 2017-ben ezen a soron 34,5 milliárdot látunk. Az a vállalat vezetőinek korábbi nyilatkozataiból kiderült, hogy a kábelszolgáltatóktól származó bevétel több milliárd forintot jelenthet. Emellett a közelmúltban arról is napvilágot láttak információk, hogy a kormányzat propaganda kampányainak legnagyobb haszonélvezője a TV2, így az innen származó milliárdok is komoly hatással lehettek az árbevétel megugrásában. A társaság által közöltek szerint a hirdetési bevétel az egy évvel korábbi 14,6 milliárdról 18,8 milliárdra ugrott, míg a szponzorációs bevételek 1,6-ról növekedtek 2,44-re. A legkomolyabb bevételnövekedés a terjesztésnél volt, hiszen ott a korábbi közel 4 milliárd után 2017-ben már közel 11 milliárd szerepelt.

Érdemes egyébként a TV2 ezen mutatóját összevetni a nagy konkurens RTL árbevételével. Utóbbi csatorna is látványosan növelte a forgalmát, hiszen a társaság belföldi árbevétele 20 százalékkal ugrott meg, az egy évvel korábbi 24 milliárdról 30 milliárdra nőtt. Az export árbevétel esetében minimális volt a változás 3,927 milliárdról 4,150 milliárdra kúszott fel. A teljes árbevétele tehát a két cégnek nagyon hasonló lett, 34 milliárd forint feletti. Ezt – ha nem tudnánk az állami hátszélről – akár azzal is indokolhatnánk, hogy a két csatorna közötti nézettségi verseny kiegyenlítődött az elmúlt időszakban, és a TV2 által indított 9 új kábelcsatorna révén csoportszinten is jelentősen csökkent a társaságok közötti differencia.

Dirk Gerkens, a TV2 vezérigazgatója
Dirk Gerkens, a TV2 vezérigazgatója


A TV2 kiadási adatainál azt láthatjuk, hogy az igénybe vett szolgáltatások értéke soron volt a legnagyobb ugrás, a 2016-os 13,8 milliárdról 18,2 milliárdra nőtt. A TV2, hasonlóan az RTL-hez igyekezett a béreken spórolni, ennek megfelelően a bérköltség soron az egy évvel korábbi 2,97 milliárddal szemben 2,56 milliárdot láthatunk.

A veszteséget egyébként az okozza, hogy a TV2-nél óriási értékcsökkenési leírást hajtottak végre. Ezen a soron a korább vásárolt filmek, sorozatok jogdíjait vezetik ki, és már 2016-ban is brutális, 7,7 milliárdos összeg szerepelt. Ez ugrott meg 2017-ben 12 milliárd forintra.

Az eredmény soron így ismét mínusz lett, igaz a 2016-oshoz képest jóval szerényebb. Míg akkor 6 milliárdos volt a veszteség, ezúttal 1,44 milliárdra rúgott. Néhány egyéb költségelem tovább rontotta a társaság számait, így az adózott eredménynél tavaly előtt és tavaly is végül nagyobb szám szerepelt. A korábbi 7 milliárd után 2017-ben 2 milliárd forintos volt a bukó.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!