Orbán Viktor miniszterelnök második lánya, Szokira-Orbán Sára 2021. december végén hozta létre tanácsadó cégét, az Art Related Solutions Kft.-t, aminek főtevékenysége üzletviteli, egyéb vezetési tanácsadás. Míg 2022-ben a cég mindössze 26,5 millió forintos árbevételre tett szert, ebből az 1,3 millió forintos adófizetési kötelezettség elszámolása után 13,5 millió forintos tiszta nyereség maradt, addig tavaly már 457,9 millió forintos forgalmat bonyolított - derül ki a beszámolójából.
A közel 458 millió forintos bevételből viszont csak 7,8 millió forintos profitot tudnak felmutatni. Ebből pedig osztalékot nem is fizettek.
Orbán Sára cége egyébként fizikailag sem távolodott el a szűk családtól, hiszen a társaság székhelyeként a Pasaréti út 122.-124. számot jegyeztették be. Ez az az ingatlan, ahol több más cég mellett Orbán Ráhel férjének, Tiborcz Istvánnak is székelnek a cégei, mint például a BDPST Zrt. is. Szokira-Orbán Sára tavaly is szült, Szokira Tamással már három gyerekük van.