A Mondeléz International csütörtökön hivatalosan is átadta új napelemparkját székesfehérvári gyárának területén: a 2,3 millió dolláros (mintegy 780 millió forintos) beruházásból a cégcsoport legnagyobb közép-kelet-európai napelemparkja jött létre.
Dominik Boguslawski székesfehérvári gyárigazgató elmondta, hogy a 25 ezer négyzetméteres napelempark a vállalat legnagyobb magyarországi zöldprojektjének is számít. Megjegyezte, hogy stratégiájuk egyik legfontosabb pillére a fenntarthatóság, a mostani beruházással pedig ezt a pillért erősítették.
Fotó: Depositphotos
A sajtóanyag szerint a rendszer évente 3000 MWh megújuló energiát termel majd, ami évente 600 tonnával csökkenti a gyár szén-dioxid-kibocsátását. A Mondelez Hungária Kft. a Mondelez International Inc. magyarországi kereskedelmi képviselete elődei révén közel 30 éve működik Magyarországon. A székesfehérvári Győri Keksz Kft. üzemében 600 embert foglalkoztatnak, az itt készült csokoládékat és kekszeket több mint 30 országba szállítják.