2p

A Gazdaságfejlesztési Minisztérium államtitkára új magyar vállalkozások születéséről beszélt.

Több mint ezer új vállalkozás jöhet létre az augusztus elsején induló Vállalkozó Start II program keretében - mondta Czomba Sándor, a Gazdaságfejlesztési Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára a Vállalkozások Országos Szövetségének szakmai rendezvényén.

A Vállalkozó Start I program eredményeit értékelve elmondta, hogy az abban résztvevő cégek több mint 80 százaléka azóta is működik és támogatás nélkül is megállja a helyét. A magyar kormányzat a munkahelymegtartó programok mellett az új munkahely létrehozását is támogatja és fontosnak tartja a kkv-szektor segítését, ezt szolgálja az induló vállalkozóvá válást elősegítő Vállalkozó Start II program - fogalmazott.

A kkv-k munkaerőpiaci súlyát ismertetve elmondta, hogy a mikro, kis- és középvállalkozások a foglalkoztatottak kétharmadának adnak munkát, miközben a vállalatok által előállított hozzáadott érték kevesebb mint felét adják és a beruházásokon belül súlyuk mintegy egyharmad. Hozzátette: 2013-tól folyamatosan nőtt a működő vállalkozások száma, 640 ezerről 1 millió fölé.

Az új vállalkozások száma 2022-ben 154 ezer volt, az előző évi 96 ezer után - tette hozzá.

Sok cég kezdheti majd meg az építkezést. Fotó: Depositphotos
Sok cég kezdheti majd meg az építkezést. Fotó: Depositphotos

Részletek, feltételek

Garami Erika, az OFA Nonprofit Kft. programkoordinátora az induló vállalkozások támogatását célzó Vállalkozó Start II program részleteit ismertetve elmondta, a pályázati alapfeltétel, hogy csak 18 és 64 év közötti magyar állampolgárok pályázhatnak, akik legalább általános iskolai végzettséggel rendelkeznek más vállalkozásban többségi tulajdonnal nem rendelkeznek és ezekben nem töltenek be vezető tisztséget.

Az érintettek a képzést követően, részletesen kidolgozott üzleti tervük elfogadása után alapíthatják meg vállalkozásukat, aminek kezdeti költségeire legfeljebb 4,5 millió forint vissza nem térítendő támogatásra pályázhatnak, ebből 3 millió forint a bérre és járulékokra fordítható, a maradék 1,5 millió forintot pedig egyéb eszközbeszerzésre, cégalapításra használhatják fel az érintettek.

A programban 12 hónapig kapnak támogatást az induló vállalkozások, amelyeknek további 12 hónapig fenn kell tartani működésüket. A programhoz kapcsolódó regisztrációs felület 2023. augusztus 1-én indul, regisztrálni az OFA Nonprofit Kft. elérhetőségein keresztül lehet.

(MTI)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!