A kormány célja, hogy a magyar kis- és középvállalkozások egyre meghatározóbb szereplői legyenek a nemzetközi értékláncoknak, és önálló piaci jelenlétüket is erősítsék – írta a gazdasági és energetikai miniszter a Facebook-oldalán szombaton.
Kapitány István jelezte: folytatják a Széchenyi Kártya Programot, amelynek keretében 2027-ben 250 milliárd forintot fordítanak a hitelek kamat- és díjtámogatására. A külpiaci terjeszkedés ösztönzésére jövőre 25 milliárd forintos piacépítő exportprogramot indítanak, hogy minél több magyar vállalkozás jelenhessen meg saját termékeivel, márkájával és szolgáltatásaival a nemzetközi piacokon.
Erős magyar gazdaság csak erős kis- és középvállalkozásokra épülhet – hangsúlyozta a miniszter.
Kifejtette: a több mint 900 ezer magyarországi kis- és középvállalkozás mintegy 2,2 millió embernek biztosít munkát, a vállalati hozzáadott érték több mint 40 százalékát állítja elő, e cégek fejlődése ezért az egész nemzetgazdaság ügye.
A kormány célja, hogy a hazai vállalkozások korszerű technológiák alkalmazásával, tudásuk és innovációs képességeik fejlesztésével erősítsék versenyképességüket, és egyre nagyobb arányban végezzenek magasabb hozzáadott értékű tevékenységeket – emelte ki Kapitány István, rámutatva: ezáltal erősíthetik pozícióikat a beszállítói láncokban, saját fejlesztésű termékeikkel és szolgáltatásaikkal is sikeresen jelenhetnek meg a magyar és a külpiacokon.
Ha a magyar cégek egyre több tudást, innovációt és fejlesztést adnak hozzá a végtermékhez, nő a termelékenység, magasabbak lesznek a bérek, és a megtermelt érték nagyobb része marad Magyarországon – érvelt Kapitány István.
(MTI)

