2p

A magyar állam, mint tulajdonos, részesül a tavalyi eredményből.

Idén osztalékot fizet az Erste Bank Hungary- mondta kérdésünkre egy mai tájékoztatón Jelasity Radován, a bank elnök-vezérigazgatója. Mivel a magyar állam is tulajdonos 15 százalék erejéig a bankban egy 2016-os megállapodás eredményeként, ezt azt jelenti, hogy a költségvetés nem várt bevételekkel számolhat idén.

Jó évet zárt tavaly a bank
Jó évet zárt tavaly a bank

Jelasity érdeklődésünkre elmondta továbbá, hogy bár még nem állnak rendelkezésre a végleges számok, de a pénzintézet jó évet zárt tavaly. A lakossági üzletágban egyelőre még várat magára a fellendülés, de a vállalati hitelpiacon az előző évben is szép eredményeket értek el.

A hitelállományuk összességében akkora mértékben bővült, hogy élni tudnak a tranzakciós illetéknél nyújtott kedvezménnyel. A tavalyi évi teljesítmény alapján nyílt erre lehetőségük először a bankoknak, azzal a kikötéssel, hogy a kedvezmény a hitelállomány növekedése 0,6 százalékáig jár, összege pedig nem haladhatja meg a tranzakciós illeték 80 százalékát, illetve 300 millió forintot.

A tájékoztató apropója az a garancia-megállapodás volt, amit a bank kötött az Európai Befektetési Alappal. A 67 millió eurós értékű csomagot két év alatt kell kihelyezni a kis- és középvállalati körben. Az így elérhető hitel kondíciója kedvezőbb lesz, mint ami jelenleg elérhető - közölte kérdésünkre Győr Tamás, az Erste vállalati üzletfejlesztési vezetője. A lehetőség csak az új hitelekhez jár, tehát hitelkiváltásra nincs mód.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!