3p

A közlekedési ágazat több mint negyvenezer munkavállalója sztrájkol Nagy-Britanniában, az ország vonathálózatának csupán egyötöde üzemel a szerdai, egynapos munkabeszüntetés miatt.

Az MTI összefoglalója szerint a brit közlekedési ágazat munkavállalóit képviselő két szakszervezet, az RMT és a TSSA szerdára Nagy-Britannia-szerte sztrájkot hirdetett a fizetéssel, a munkakörülményekkel és a munkahelyi biztonsággal kapcsolatos, régóta tartó elégedetlenség miatt. A munkabeszüntetés következtében az ország több pontján teljesen megszűnt a vasúti közlekedés, több londoni pályaudvarról délután kettő és négy óra között indulnak az utolsó vonatok.

A brit koncessziós vasúti hálózatot megviselte a koronavírus-járvány enyhülése óta hirtelen megnövekedett közlekedési fellendülés; a pandémia alatti két évben a vasúti vállalatok állami támogatásból tartották fenn magukat, az egészségügyi intézkedések feloldásával és a turizmus újjáéledésével azonban a dolgozók már nehezen tudják ellátni a napi forgalommal kapcsolatos feladatokat.

A londoni Paddington pályaudvar, amikor sztrájk miatt nem járnak a vonatok. Fotó: Depositphotos
A londoni Paddington pályaudvar, amikor sztrájk miatt nem járnak a vonatok. Fotó: Depositphotos

Fizetésemelést és jobb munkakörülményeket követelnek

A kormány által működtetett Network Rail infrastrukturális cég - amely Angliában, Skóciában és Walesben is több vasúti vonal fenntartója, és amelynek dolgozói ugyancsak csatlakoztak a szerdai sztrájkhoz - négy százalékos fizetésemelést ajánlott az RMT szakszervezetnek a mostanra már holtpontra jutott egyeztetéseket követően, s további négy százalékos emelést említett arra az esetre, ha munkavállalók elfogadják szerződésük bizonyos pontjainak módosítását - írja az MTI.

Mick Lynch, az RMT főtitkára nyilatkozatában azt mondta: "a Network Rail nem módosított a legutóbbi fizetésemelési ajánlatán, és a vasúti vállalatok sem ajánlottak számunkra semmi újat". A szakszervezet tagjai ezen okok miatt is "eltökéltebbek, mint bármikor korábban annak érdekében, hogy megkapják a megfelelő fizetésemelést, és hogy javuljanak a munkahelyi biztonsági és egyéb körülmények".

Telibe lőtték a női Eb-elődöntőt és a turistaszezont

Nem segíti a helyzetet, hogy Nagy-Britannia lakossága jelenleg 9,4 százalékos inflációval, több mint tíz éve stagnáló reálbérekkel és évtizedek óta a legsúlyosabb megélhetési válsággal küzd.

Grant Shapps, brit közlekedési miniszter azzal vádolta meg a szakszervezeteket, hogy a munkabeszüntetéssel "országszerte fennakadást okoznak több millió, keményen dolgozó ember mindennapi életében", továbbá elítélte a szerdai sztrájk időzítését, amiért az szerinte szándékosan egybeesik az európai női labdarúgó-bajnokság elődöntőjével, valamint a nemzetközösségi játékok kezdetével.

A közvélemény megoszlik a közlekedési ágazat munkavállalóinak sztrájkjával kapcsolatban. A BBC brit közszolgálati média híroldalán beszámolt arról, hogy sokan együttéreznek a vasúti dolgozókkal, és támogatják a mozgalmat, a szerdai járattörlésekről azonban több utas sem értesült előre, ami miatt nem csak a munkába menők, de a nyaralók és a turisták tervei is felborultak.

Az MTI összefoglalója emlékeztet: a kormány a múlt havi sztrájkok után nemrégiben törvénymódosítást hajtott végre, amely lehetővé teszi a munkáltatók számára, hogy alkalmi munkavállalókat foglalkoztassanak, akik a sztrájkoló dolgozók munkáját végzik el, ezzel csökkentve a munkabeszüntetés negatív hatásait.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!