2p

Folyamatosan nő a Szeged és Hódmezővásárhely között közlekedő vasútvillamos forgalma, utasainak száma februárban megközelítette a 200 ezret - közölte a MÁV-Start.

A közlemény szerint csúcsidőben 20 percenként váltják egymást a járatok, a szolgáltatás pontos és kiszámítható. Ennek köszönhető, hogy januárról februárra 7 százalékkal nőtt az utazások száma a járműveken, februárban már 193 ezren utaztak bérlettel vagy jeggyel.

Az utasok közül legtöbben a teljes vonalra (A-B-C zónára) érvényes jegyet vagy bérletet váltanak. A bérletet vásárlók száma másfélszeresére ugrott a próbaidőszakot követő nyitóhónaphoz képest, februárra elérte 3100-at - írták.

Lázár János a tram-train avatóján 2021. november 29-én. Fotó: MTI/Rosta Tibor
Lázár János a tram-train avatóján 2021. november 29-én. Fotó: MTI/Rosta Tibor

A MÁV szerint március első két hetében az utasszám majdnem elérte a napi tízezret, így a havi forgalom 200 ezer felett lehet, és a várakozások alapján májusban folytatódhat a növekedés, hiszen a tram-train-járatok esetében is kedvező változást hoz a vármegye- és országbérlet bevezetése.

A tram-train indulásakor, 2021 novemberében Lázár János, a térség országgyűlési képviselője, a közlekedési beruházás kormánybiztosa azt mondta: a vasútvillamos indulása történelmi pillanat a hódmezővásárhelyiek, a szegediek és az ország minden lakosa számára. A fejlesztés hozzájárul ahhoz, hogy Magyarország legyen az egyik legjobb hely Közép-Európában, jó legyen vidéken élni, hangsúlyozta akkor a politikus.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!