3p

Szeptembertől megérheti a kisebb üzleteknek is csatlakozni az italos palackok visszaváltási rendszeréhez, mert a MOHU Mol Hulladékgazdálkodási Zrt. jelentős átalakításra készül a kezelési díjak elszámolásában. A cél, hogy kiegyensúlyozottabb bevételi feltételeket teremtsenek a különböző méretű boltok számára – elsősorban a vásárlói szokásokból fakadó aránytalanságok enyhítésével.

A Magyar Nemzet úgy tudja, hogy a Mohu szerdán juttatja el a kiskereskedelmi partnereknek azt a hivatalos dokumentumot, amelyben részletesen tájékoztat a változásokról. A jelenlegi rendszer szerint a kézi visszaváltás után palackonként 5 forint, a gépi átvételért pedig 7,50 forint jár az üzleteknek. Ez azonban hamarosan megváltozik.

Szeptember 1-jétől sávos díjazás lép életbe:

  • 11,50 forintot kapnak a kézi visszaváltók és a 200 négyzetméternél kisebb üzletek,
  • 7,50 forint jár a közepes, 200–400 négyzetméteres boltok automatáinak,
  • 3,50 forintra csökken a díj a legnagyobb üzletek esetében.

A kisebbeknek is megéri majd
A kisebbeknek is megéri majd
Fotó: Facebook

A módosítás a palackvisszaváltási rendszer elmúlt hónapokban tapasztalt túlteljesítésére reagálhat. Az országos rendszer meglepően gyorsan nyert teret: a nagyobb áruházakban naponta akár tízezer palack is visszakerül az automatákba, a teljes országos mennyiség pedig már eléri a napi tízmilliót.

Különdíj

Ugyanakkor a kisebb és a nagyobb boltok között feszültséget okoz a kezelési díj rendszere. A kezelési díjat a boltok azért kapják a Mohun keresztül a gyártók által befizetett hatósági (DRS) díjakból, mert ennek fejében vállalták a visszaváltás üzemeltetését, az ehhez szükséges automaták és helyiségek tisztán tartását.

Ez a gyártói hatósági díj független az ötven forintos visszaváltási díjtól, amely kvázi külön kassza, és az abban maradó összeget teljes egészében a hazai visszaváltási rendszer működtetésére kell felhasználni, szemben a korábbi fals információkkal.

Erre a kezelési díjra a gyártók minél kevesebbet akartak fizetni, a boltok minél többet akartak kapni. Ezt a nyilvánvaló érdekellentétet mindenki megelégedésére feloldani lehetetlenség, így végül a Mohu az indulás előtt kapott információk és saját számításai alapján vezette be a jelenleg érvényes, egyszerű kezelési díjrendszert. Ez alapján összesen eddig mintegy 18 milliárd forint került az üvegvisszaváltással foglalkozó üzletekhez, csakhogy ennek több mint nyolcvan százaléka a nagyobb kereskedelmi egységeknél landolt.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!