Hegedüs Éva elnök-vezérigazgató értékelése szerint a bankcsoport piaci pozíciói megerősödtek, térnyerése folyamatos, a 10 éves stratégiában előirányzott pénzügyi mutatókat sikerült felülmúlni. A Gránit üzleti aktivitása tavaly is jelentősen erősödött, az elmúlt 16 évet tekintve pedig a leggyorsabban növekvő bankok egyike a térségben.
2026-ban fontos feladatuknak tekintik a gazdasági növekedés támogatását, üzletfejlesztési céljaik megvalósításában pedig a mesterséges intelligencia alkalmazására összpontosítanak a közlemény szerint. Stratégiai szintű terveik közül kiemelték a vállalkozások standardizált kiszolgálását, a személyi kölcsön bevezetését, a befektetési szolgáltatások körének szélesítését.
Az év második felében az amerikai piacok részvényei is elérhetővé válnak a Gránit Bank mobilapplikációjában – tették hozzá.
A Gránit Bank több mint 300 ezer számlát vezet, a portfolió minősége kiváló, a nem teljesítő hitelállomány aránya 0,5 százalék. A mérlegfőösszeg 2025 végén elérte a 1785 milliárd forintot, egy év alatt 12 százalékkal nőtt, a piaci átlag csaknem ötszörösével. A kezelt vagyon konszolidált értéke 3877 milliárd forint, az éves emelkedés 16,3 százalék.
A társaság 2024 óta a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) standard kategóriás kibocsátója, részvényei hétfőn 9200 forinton zártak, árfolyamuk az utóbbi egy évben 7800 és 14 450 forint között mozgott.

