3p

Mi a legnagyobb probléma a hazai felsőoktatásban?
És a gazdaságban? Mennyit ér egy magyar egyetemi diploma?
Online Klasszis Klub élőben Ádám Zoltánnal, a Corvinusról elbocsátott egyetemi oktatóval

Vegyen részt és kérdezzen Ön is a közgazdásztól!

2024. október 9. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

A bevételek és a profit is rekordmagasságot ért el tavaly a frissen leadott éves beszámoló szerint. 

Története legjobb évét zárhatta a 2rule sportmárkát gyártó és forgalmazó Magyar Sportmárka Zrt., mely egyedüli tulajdonosa a Mészáros Lőrinc birtokában lévő Talentis Group Zrt. A Magyar Sportmárkát 2017 legvégén alapították és már az első teljes évében szép bevételt tudott termelni köszönhetően annak, hogy egyre több csapat választotta hivatalos mezszponzorának a 2rule-t. Idővel saját üzletet is nyitottak a fővárosban, ami szintén hozzájárul a bőséges bevételekhez. 

Az eddigi legjobb év ebből a szempontból a 2021-es volt, 557 milliós értékesítésből származó árbevétellel, ezt egy 44 (!) százalékos növekedéssel tudták megfejelni a tavalyi évben, így 807,1 millió forintos árbevételt könyvelt el a társaság. Az már a kiegészítő mellékletből derül ki, hogy ebből 

  • 633,5 millió forint köszönhető belföldi ruházati kiskereskedelemnek, 
  • 16,6 millió belföldi saját tulajdonú, bérelt ingatlan bérbeadásának, üzemeltetésének, 
  • 157 millió forint pedig EU-n belüli ruházati kiskereskedelemnek. 

Utóbbi soron jókora növekedést könyveltek el az előző évhez képest, akkor ugyanis az EU-n belülről még csak 83,2 milliós bevételre tettek szert. 

Jól hoz a konyhára a 2rule sportmárka. Forrás: 2rule/Facebook
Jól hoz a konyhára a 2rule sportmárka. Forrás: 2rule/Facebook

A bevételek növekedésével a ráfordítások is magasabb szinten alakultak: 

  • anyagjellegűként 452,2 milliót számoltak el a korábbi 340,7 millió után, 
  • személyi jellegű ráfordításként pedig 72,7 milliót az előző évi 57,4 millió után. 

A kiegészítő mellékletből nem derül ki, mi okozta az anyagjellegű költségek ilyen mértékű növekedését, ám a rendelkezésre álló információkból tudható, hogy a személyi jellegűek növekedése béremelés következménye. Az előző évivel megegyezően 6 fő volt az átlagos alkalmazotti létszám, akiknek havi átlagos bruttó bére 818 ezer forint volt tavaly az előző évi 666 ezer forint után. Az emelkedés mértéke 22,8 százalékos. 

Mindezek eredőjeként javuló nyereségről számoltak be üzemi szinten, igenám, viszont ezt a pénzügyi műveleteken elért 47 millió forintos veszteség jelentősen csökkentette. 

Végül a 18,3 millió forintos adó megfizetése után 196,2 milliós, rekordprofitot könyvelhetett el a 2rule márkát forgalmazó és gyártó Mészáros-érdekeltség. Osztalékfizetésre azonban nem került sor. 

Említésre méltó még a cég kötelezettség-állománya, mely 665 millióról 589 millióra csökkent. Ennek a legnagyobb része, 519 millió forint az anyavállalattal, vagyis a Talentis Grouppal szemben fennálló tartozás. Ennek lejárata, melyet a jegybanki alapkamat+1,5 százalékos kamat mellett hitelezett az anyacég, 2024. 

A kölcsönszerződést azonban a jelek szerint módosították tavaly, hiszen az egy évvel ezelőtt leadott, 2021-es évre vonatkozó beszámoló szerint a kölcsön lejárata 2023 volt (akárcsak 2020-ban), ezt tolták ki plusz egy évvel a jelek szerint. Az viszont örömteli lehet a végső tulajdonos számára, hogy az induláskor biztosított 100 millió forintos kölcsönt visszafizette a cég 2021-ben - ennek létezéséről ugyanis már tavaly sem számoltak be a kiegészítő mellékletben.

(Székely Sarolta szerzői oldala itt érhető el.)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!